Hotel Fiume Szálló Budapest

kép
minősített tartalom

Gróf Széchenyi Ödön ( török császári pasa, Széchenyi István ifjabb fia. Az állami tűzoltóság megszervezője, irányítója Magyarországon és Törökországban. Kizárólag vízi úton elsőként jutott el hazánkból Párizsba. A közlekedés szinte minden ágával foglalkozott. Hajóstiszti végzettsége volt.)1868-1870 között Varásdy Lipót tervei alapján egy négyszintes szállodát építtetett fel a telekre, amely eleinte Széchenyi nevet viselte. A hotel építőköveit Drasche Henrik téglagyára szolgáltatta. A népszerű szálló mind a 48 szobáját szecessziós mintájú kályhákkal szerelték fel. 1902-ben Reiprecht Alajos szálloda új tulajdonosa itt komponálta meg a budapesti nemzetközi szállodakongresszus indulóját. A hotelt 1910-ben először Corsóra, majd pedig Fiuméra nevezték át. A Hotel Fiume Szálló az egész házsorral együtt a második világháborúban elpusztult. A romjait 1946-1948 között véglegesen elbontották.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy hotel
tárgy szálloda
tárgy lapátkerekes gőzhajó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest I. kerület Lánchíd utca
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1911
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_36310
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_E-G_Szálláshelyek