Hotel Gellért

kép
minősített tartalom

A Gellért Szálló és Gyógyfürdő a kezdetektől napjainkig 1894-ben kezdődött el a Ferenc József – ma Szabadság-híd építése, ezzel együtt a Gellért tér rendezése. A Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő építését 1911-ben kezdték el, azonban az első világháború késleltette a munkákat. A század eleji palota-szállók elegáns, szecessziós stílusában megépített szállót 1918 szeptemberében nyitották meg. Akkoriban a Szabadság-híd budai hídfője egyben forgalmas hajó és hidroplán repülőgép kikötője is volt. A több évtizedes hagyományokkal rendelkező, patinás hotel ma is Budapest egyik színfoltja. Az épületet Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr és Sterk Izidor tervezte, akikre Lechner Ödön munkái voltak nagy hatással. A szálloda jellegzetes portálja fölött Gárdos Aladár reliefcsoportjai sorakoznak, míg a Fürdő főbejáratát Róna József nagyszabású gyógyulást jelképező szobrai díszítik. A négyemeletes szálloda a megnyitáskor összesen 176 szobából állt. A lakosztályokat vezetékes, termálvizet és szénsavas vizet is szolgáltató fürdőszobákkal látták el. Röviddel a Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő – férfi és női termálfürdő – átadása után, 1918. október 31-én kitört az őszirózsás forradalom, és 1919 végéig a szállodát katonai célokra vették igénybe. A politikai és társadalmi helyzet normalizálódása a Hotelt és Fürdőt visszaadta eredeti rendeltetésének, újra megnyithatta kapuit a polgári lakosság számára. A két világháború között a szálloda pazar belső tereivel, teraszaival és medencéivel hamar a budapesti társasági élet központjává vált. Már 1921. október 1-jén Budapesten tartották a szállodások nemzetközi kongresszusát. A szálloda vendégkönyvébe világhírességek írták be nevüket. A magyar kormányzó és a mindenkori magyar kormány tagjai mellett Európa királyi házainak főhercegei és főhercegnői, polgármesterek, maharadzsák, költők, művészek és milliomosok laktak a szállodában. 1927-ben, Sebestyén Artúr tervei alapján elkészült a hullámfürdő, és ekkor adták át a 60 új szobát is. A hullámfürdő az eredeti hullámberendezéssel a mai napig kellemes hullámokat vet a fürdőzők nagy örömére. 1933-ban a szálló télikertjében átalakításba kezdtek, egy évvel később megnyitásra került a pezsgőfürdő is. A szálloda éttermeit már a kezdetektől a főváros jeles szakembereinek adták bérbe. 1927-től Gundel Károlynak ítélték oda a bérleti jogokat. Tevékenységüknek, melyet húsz éven át gyakoroltak, nagy része volt abban, hogy a Gellért Szálló felzárkózott a világ grand hoteljeinek sorába, és előkelő rendezvényei Európa-szerte újságcikkek témái lettek. Itt született meg Gundel Károly három híres étele is: a fogas Rothermere, a bakonyi gomba és a pittsburgi borjúborda. Sajnos a II. világháború jelentős sebeket ejtett a szálloda épületén, a dunai oldal teljesen, a hegyoldali rész részlegesen kiégett. Az újjáépítés 1946-ban kezdődött a hegyoldali részen, majd 1957-ben elkezdődött a dunai rész rekonstrukciója is. 1960-ban alakították át a mai képükre a Duna termet, a Márvány termet, a Gobelin termet és a Tea Szalont, valamint az Eszpresszót. Újra világhírű vendégeket fogadott a Szálloda, és a lista szinte végtelen. Yehudi Menuhin hegedűművész a második világháború után az első híres szállóvendég volt, aki a Gellért vendégszeretetét többször is élvezhette. Államférfiak, politikusok, osztrák kancellárok, Pachlavi iráni sah és családja, a nepáli király, a dalai láma, Casarolli bíboros vatikáni államtitkár, Heisenberg Nobel-díjas tudós, Sabin amerikai tudós, világhírű filmszínészek, zeneművész, valamint sokan mások Az 1970-es évekig a Gellért Szálloda reprezentálta a magyar idegenforgalom élvonalát. Ezekben az évtizedekben a szálloda szakemberek nevelésében is az élen járt és számos olyan szállodai és éttermi szolgáltatást is bevezetett, mely úttörőnek számított a háború utáni Magyarországon. A Gellértben fizethetett először a vendég saját országának valutájával, itt lépett először szolgálatba az első reptéri transzfer kocsi, itt állt először minibár a vendégek szobáiban. A Gellért Szálloda Söröző Étterme alkalmazta először a svájci tányérszervizt. A szállodában két desszertkülönlegesség is híressé vált, az egyik a száraz gyümölcsökben bővelkedő Posztobányi Puding (Gellért puding), valamint a gazdag csokoládékrémmel töltött Gellért tekercs. Ez utóbbi titkos receptjét már sokan próbálták utánozni, de az igazi még mindig a Szállodában kóstolható meg. A jelenlegi Gellért Szállodában 234 szoba áll a vendégek rendelkezésére, ebből 13 lakosztály, 38 superior kétágyas, 94 standard kétágyas, 49 egyágyas fürdőszobás és 40 egyágyas zuhanyzós szoba. A szobák részben a szálloda Duna-parti főhomlokzatán helyezkednek el, balkonnal és szép dunai kilátással rendelkeznek. A szálloda és gyógyfürdő üzemeltetését ma két külön cég látja el, a Szálloda a Danubius Zrt. tulajdonában van. A Danubius Hotels Classic Collection brand tagja, amely az egyedülálló környezet és az elsőrangú kiszolgálás biztosítéka. A fürdőt, az uszodát és a gyógyászatot a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemelteti, mely nemrég fejezte be a páratlan szépségben megmaradt fürdő rekonstrukcióját. A szabadtéri hullámfürdő és a hullám-terasz termálvizű medencével is kiegészült. (www.danubiushotels.com A Gellért története: Gellért-hegy, Gellért szálló és gyógyfürdő) A Szent Gellért Szálló új fürdőszobája

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy hotel
tárgy szálloda
tárgy fürdőszoba
tárgy kád
tárgy fotel
tárgy telefon
Személyek, testületek
kiadó Vendéglátóipari Szemle 1938 július 1. 7. oldal
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest XI. kerület Szent Gellért tér 1.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1938 július 1.
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_39024
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_E-G_Szálláshelyek