Nádor Szálloda - képeslap, Pécs, 1936

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a pécsi Széchenyi tér részlete látható, az 1902-ben épített szecessziós Nádor szállóval, Gázi Kászim pasa dzsámijával és a Szentháromság szoborral. Középen, az 1908-ban felavatott Szentháromságszobor és az egykori dzsámihoz vezető barokk lépcsősor látszik. 1939-ben bontják el, a barokk toronnyal együtt. Ekkor épül fel a félkör alakú északnyugati toldás is. A Nádor szállót, még 1918-ban adta el az építtető Perczel család Szigethy Edének, megkezdve ezzel a tulajdonváltások sorozatát amely egészen az 1953-as államosításig tartott. A 1920-as években Antal Jenő (1881-1933) a harkányi gyógyfürdő igazgatója volt a pécsi Nádor és Pannónia szállodák (ma Hotel Palatinus) tulajdonosa. Halála után, 1934-ben a Pannónia Sörfőző Rt. vásárolta meg és ők üzemeltették az államosításig. Napjainkban, a Nádor Galéria működik a részlegesen felújított épületben (2017). A dátum, a keltezés alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcarészlet
tárgy templom
tárgy szobor
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Barasits
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Pécs
térbeli vonatkozás Széchenyi tér 15.
térbeli vonatkozás Baranya megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1936.11.13.
időbeli vonatkozás 1936 november 13
időbeli vonatkozás 1930-as évek közepe
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_66_32
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z