Margaréta Szálló

kép
minősített tartalom

A Margitszigetet birtokló József főherceg (apja, József nádor után a Sziget második újjáalakítója) 1866-ban megbízta Zsigmondy Vilmos bányamérnököt az ott feltételezett melegvízforrás feltárásával, majd ennek sikerét követően Ybl Miklós építészt az egész szigetre vonatkozó fürdőszigeti fejlesztési terv elkészítésével. Néhány éven belül Ybl tizennégy kisebb-nagyobb épülete állt két csoportban, a Sziget északi és déli csücskében, közöttük a legszebb, az 1873-ra elkészült neoreneszánsz Margit fürdő (Szent Margit Gyógyfürdő, Margit Gyógyszálló), valamint melléképületei. A Margit fürdő melléképületei közül az északkeleti szomszédságában álló lakóház kezdetben a fürdőben dolgozó személyzetnek, majd a fürdő felügyelőségének adott otthont. 1909-ben az állam a Szigetet megvásárolta, majd 1913-tól a Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. bérletébe adta, ami az épületet Margaréta Szállóként működtette tovább. 1914-ben Körössy Albert tervei szerint modernizálták és emeletráépítéssel bővítették, 1933-ban a Palatínus Park Rt. tulajdonába került. A fürdő és melléképületei Budapest ostroma során súlyosan megsérültek, romjaikat az 1950-es években bontották el. (egykor.hu)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy hotel
tárgy szálloda
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest Margit-sziget
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 11 x 15 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_40324_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_H-N_Szálláshelyek