Magyar Király Szálloda

kép
minősített tartalom

A Dorottya utca Budapest V. kerületében, a Vörösmarty tér és a Roosevelt tér között húzódik. Majdnem a Váci utca folytatása, benne bankok, vállalatok székházai. A nevét Mária Dorottya württembergi hercegnőről, József nádor harmadik feleségéről kapta az 1920-as években. A Dorottya utca Kazinczy Ferenc szerint Pest legszebb utcája volt. A második világháborúban jelentős károk érték. A háromemeletes 110 szobás Magyar Király Szállodát 1814-ben nyitotta meg Halzl János. A földszintjén borbélyüzlet, vendéglő, söröző és kávézó is volt. Halzl János 1824-ben meghalt és a családja elveszítette a szállodát. 1827-ben már Zimmer János kávés, 1830 körül Emmerling Károly volt a tulajdonos. A szálloda ezt követően élte virágkorát. Kisfaludy Károly mindennap itt vacsorázott. Az ide látogató színésznők kegyeiért párbajok is voltak. Az 1840-es évektől a szálloda már hanyatlásnak indult. Később többször átalakították. Steingasser János fedett lugassal bővítette a szállodát. A kirakatokat is átalakították. Gyakran változtak a tulajdonosok és a bérlők, akik már nem tudták a korábbi sikereiket megismételni. Az első világháború előtt Ady Endre is itt lakott. 1918-ban a teljesen elavult szálloda megszűnt, az épületbe a Haditermény Vállalat költözött. 1937-ben a már alig álló épületet lebontották. A helyén álló hatemeletes saroképület 1938-ban készült el Münnich Aladár és Folly Róbert tervei alapján. Klösz György felvételén a Haas Palotától jobbra látható a Magyar Király Szálloda. Ma már egyik épület sincs meg.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy hotel
tárgy szálloda
tárgy lovaskocsi
Személyek, testületek
kiadó Klösz György
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest V. kerület Dorottya utca 2.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1800-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 12 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_7898
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_H-N_Szálláshelyek