Angol Királynő Szálloda

kép
minősített tartalom

Debrecen egyik legpatinásabb épületegyüttese a Kossuth utcán található, a Csokonai Színházzal szemben. Ott működött a közkedvelt Angol Királynő Szálló. Az eklektikus stílusú palotát Gerzon János építtette 1890-ben, mégpedig Horváth János építőmester tervei alapján. Debrecen legjobb hoteljei közé tartozott. Egyike volt azon keveseknek, amit katona-tiszteknek is engedélyeztek. Az „Angolnak” az éttermi és a kávéházi szolgáltatásai is nagy népszerűségnek örvendtek. Bunda nevű éttermét főként a monarchia előkelőbb huszártisztjei látogatták, és természetesen a városi teátrum színészei is törzshelyüknek tekintették. Rajtuk kívül újságírók is szívesen időztek a fejedelmien díszes teremben – köztük Ady Endre is. A Második Világháború után az épületben működött a híres Színészklub. Jelenleg éttermek, söröző és kisebb üzletek vannak az épületben. A Bunda Terem az egykori Angol Királynő szálloda egyik nevezetes része volt. Az éttermet 1929-ben magyaros stílusban alakították át. Az ablakokat és a falakon látható freskókat Haranghy Jenő festőművész készítette, aki Debrecenben született. Haranghy Jenőnek számos alkotása van a szülővárosában. Az ő nevéhez fűződik az egyik debreceni Ravatalozó, a Veres templom, az Egyetemi templom díszítése (üvegalakok és freskók), és ő festette a most 125 éves evangélikus templom oltárképét is. 1942-ben az OTI vette meg a házat, és a Bunda Terem berendezése és az iparművészeti alkotásoknak egyszerűen nyoma veszett. További sorsuk ismeretlen. Egyes források szerint a berendezés egy része (bútorok) a hortobágyi csárdába került. A képeslapot 1932 október 19.-én adták fel. Kék színű 10 filléres bélyeggel.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy hotel
tárgy szálloda
Személyek, testületek
kiadó Tiszántúli Hírlap r.t.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen
térbeli vonatkozás Debrecen Kossuth utca 21.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1932 október 19
Jellemzők
hordozó papír
méret 11 x 16 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2009_27_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_Nagyalakú_Balatonfüred-Debrecen_Szálláshely