Kastélyszálloda folyosója - képeslap, Radvány, 1940

Károlyi kastély

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, az egykori füzérradványi Kastélyszálló földszinti folyosójának egyik részlete látható. 1879-ben kezdtek bele a kastély belső tereinek átalakításába, akkori grófi tulajdonosai Károlyi László és felesége Apponyi Franciska. A neoreneszánsz szellemben alkotott építészeti terveket Albert Pio, milánói születésű, bécsi építész készítette 1907 körül. Ekkor nyerte el reprezentatív kialakítását, a fekete – fehér – vörös márvánnyal burkolt márványfolyosó is. Napjainkban is megtekinthető, a fél óránként induló tárlatvezetés keretében. A kastély nyolc, földszinti terme látogatható ily módon: többek között a könyvtárszoba, a márványfolyosó - mely a képen is szerepel -, a grófi nagy szalon, az ebédlő, a hálószoba, a márványmedencés fürdőszoba és végül egy nagyobb terem, melynek egyik falán az afrikai vadászatok trófeái tekinthetőek meg. A dátum, a postai bélyegző alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
nyelv német
nyelv francia
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy folyosó
tárgy enteriőr
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Magyar Filmiroda
kiadó M.F.I.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest, Sándor utca 7.
térbeli vonatkozás Radvány
térbeli vonatkozás Füzérradvány
térbeli vonatkozás Kossuth Lajos utca 4.
térbeli vonatkozás Borsod-Abaúj-Zemplén megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1940.07.27.
időbeli vonatkozás 1940 július 27
időbeli vonatkozás 1940-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_27367
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z