Grünwald Mór étterme az Orczy házban

kép
minősített tartalom

Budapesten a mai Madách téri házak helyén állt a valamikori Orczy-ház; a Király utca, a Károly körút – korábbi nevén Országút – keleti oldala és a Madách tér közötti részen. Ez a ház báró Orczy Józsefről kapta nevét, aki tulajdonosa volt az épületkomplexumnak. Tőle vették bérbe a különböző helyiségeket az Óbudáról Pestre betelepült zsidó kereskedők. Az Orczy-ház a kor egyik legjelentősebb épülete, és egyben bölcsője volt az ezután kiépülő zsidónegyednek. Egyik nevezetes helye az Orczy kávéház (a mai Károly körút 17. szám alatt), melyet 1785-ben építették, és rögtön kávéházat alapítottak benne. Ez a glatt kóser kávéház egyben kereskedőhelyként is funkcionált, bőrbörzeként, gyapjú- és nyersbőr kereskedők jártak oda és kötötték meg üzleteiket. Ez a kávéház a leghosszabb életű volt Budapesten, folyamatosan működött a ház 1936-os bontásáig. Az Orczy-ház így Óbuda mellett a zsidóság másik központi élettere lett. Az Orczy-ház 140 lakószobából, 48 lakásból, 37 raktár- és bolthelyiségből állt. Emellett a folyamatos funkcionális bővülésnek köszönhetően rendelkezett pincerendszerrel raktározási célból, kóser mészárszékkel, kóser kávéházakkal és vendéglőkkel, több ezer akó bor befogadására alkalmas pincével. A házban két rituális fürdő (mikve), két zsinagóga és még iskola is helyet kapott. A kis zsidóvárosrészt, az egész épületet 1936-ban bontották le. Helyére a Madách téren látható, olasz és német stílusban épült hatalmas épületegyüttest húzták fel Walder Gyula és Árkay Aladár tervei alapján. A képen látható Grünwald Mór kóser vendéglője.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy lovaskocsi
Személyek, testületek
kiadó Klösz György felvétele
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest VII. kerület Károly körút 23.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1896
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 12 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_6350
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_a_E_O-ZS