Budapest Óbuda Fő tér
Óbuda Budapest városrésze a III. kerületben. A jelenlegi városrész területe az egykori, Budával és Pesttel 1873-ban Budapest néven egyesített Óbuda városának csak egy kis részét foglalja magába. Óbuda híres vendéglátásának alapját a római korig visszanyúló szőlő- és borkultúra teremtette meg. Aquincum katonái már kétezer évvel ezelőtt csapszékekben, fogadókban és tavernákban (bormérések) koccintottak Bacchus tiszteletére. A rómaiak a mai Dunántúl területén kialakított Alsó-Pannonia tartományuk északkeleti központját, Aquincumot e térségben alakították ki. A katonai tábort Óbuda területén létesítették, míg a kapcsolódó polgári város ettől északra, Aquincum városrész területén volt. A katonai amfiteátrumot a honfoglalás után valószínűleg Árpád fejedelem vezértársa, Kurszán használta. A török uralom megszűnése utáni újratelepülés során a település számos barokk épülettel gazdagodott. Ekkor alakult ki a keskeny, kanyargós utcákból álló településszerkezet vendéglőkkel, kiskocsmákkal, éttermekkel, kávémérésekkel és kerthelyiségekkel. Azonban a jellegzetes óbudai egy-kétemeletes házakból nagyon sok megsemmisült a Második Világháborúban. Azt követően is többet lebontottak "településrendezés" és a panel lakótelepek építése miatt. Mára csak néhány utca őrzi az eredeti Óbuda emlékét és hangulatát. Budapest III. kerület Fő tér A Fő téren a mai III. kerületi városháza helyén egyemeletes, klasszicista ház volt a korábbi városháza. Az egyemeletes városháza helyén 1906-tól áll a ma is látható épület. A téren lóvasút is közlekedett (az 1878-as térképen egy visszafordító vágányvégződéssel), a villamosítás 1896-ban történt, ezt követően a vágányok elágaztak a Laktanya utca felé, majd a Kórház utca felé a Flórián teret és Vörösvári utat elérve (5, 7-9, 11-es villamosok). A képen az 1899-ben már emeletes a Gebhardt-ház látható.
| Cím(ek), nyelv | |
|---|---|
| nyelv | magyar |
| Tárgy, tartalom, célközönség | |
| tárgy | MKVM |
| tárgy | vendéglátás-történet |
| tárgy | vendéglátóipar |
| tárgy | hirdetőoszlop |
| tárgy | villamos |
| Tér- és időbeli vonatkozás | |
| térbeli vonatkozás | Budapest III. kerület Fő tér |
| az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
| időbeli vonatkozás | 1900 |
| Jellemzők | |
| hordozó | papír |
| méret | 11 x 15 cm |
| kép színe | fekete-fehér |
| formátum | jpeg |
| Jogi információk | |
| jogtulajdonos | MKVM |
| hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
| Forrás, azonosítók | |
| forrás | MKVM |
| leltári szám/regisztrációs szám | VF_38986 |
| leltári szám/regisztrációs szám | VIP_28_a_E_O-ZS |