Aquincum Strandvendéglő, Budapest, 1938
A képeslapról készített fotón, az egykori Aquincum Strandvendéglő épülete látható. A ház homlokzatán jól olvasható felirat menüt és halászlét ajánl. Az előtérben a strandfürdő egyik kültéri medencéje látszik. Jobbra a kerthelyiség terített asztalai, felszolgálókkal. Óbuda, Budapest városrésze a III. kerületben. A jelenlegi városrész területe az egykori, Budával és Pesttel 1873-ban Budapest néven egyesített Óbuda városának csak egy kis részét foglalja magába. Óbuda híres vendéglátásának alapját a római korig visszanyúló szőlő- és borkultúra teremtette meg. Aquincum katonái már kétezer évvel ezelőtt csapszékekben, fogadókban és tavernákban (bormérések) koccintottak Bacchus tiszteletére. A rómaiak a mai Dunántúl területén kialakított Alsó-Pannonia tartományuk északkeleti központját, Aquincumot e térségben alakították ki. A katonai tábort Óbuda területén létesítették, míg a kapcsolódó polgári város ettől északra, Aquincum városrész területén volt. A katonai amfiteátrumot a honfoglalás után valószínűleg Árpád fejedelem vezértársa, Kurszán használta. A török uralom megszűnése utáni újratelepülés során a település számos barokk épülettel gazdagodott. Ekkor alakult ki a keskeny, kanyargós utcákból álló településszerkezet vendéglőkkel, kiskocsmákkal, éttermekkel, kávémérésekkel és kerthelyiségekkel. Azonban a jellegzetes óbudai egy-kétemeletes házakból nagyon sok megsemmisült a második világháborúban. Azt követően is többet lebontottak "településrendezés" és a panel lakótelepek építése miatt. Mára csak néhány utca őrzi az eredeti Óbuda emlékét és hangulatát.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | MKVM |
tárgy | vendéglátás-történet |
tárgy | vendéglátóipar |
tárgy | halászlé |
tárgy | vendéglő |
tárgy | vendéglátóhely |
tárgy | strand |
tárgy | terasz |
tárgy | turizmus |
tárgy | fürdőélet |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Budapest |
térbeli vonatkozás | III. kerület |
térbeli vonatkozás | Óbuda |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1938 |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 9 x 14 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_31897 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_28_a_E_O-ZS |