Petrákovits József vendéglője

kép
minősített tartalom

A mostani épület helyén egykor egy - a képen is látható - kétemeletes ház állt, benne sokáig id. Petrákovits József vendéglője működött (akkori címe Ferenc József rakpart 1.) 1910 körül bontották le. A budapesti Belváros egyik kulcspozícióban lévő telkére 1916-ban épült fel a mai ötemeletes lakóház. A fekvéséből adódóan három cím is tartozik hozzá (Fővám tér 1., Molnár utca 53. valamint Belgrád rakpart 1.), de a bejárat a Molnár utcáról nyílik. A legmenőbb lakások a felsőbb szinteken pazar dunai panorámával bírnak, este a kivilágított Szabadság-hídban és a Gellért Szálló- és fürdő tömbjében lehet gyönyörködni. Az épület terveit a Marton és Szalka Építőmesterek cége készítette 1915-ben. Marton Ákos és Szalka Jakab 1907-ben nyitotta meg irodáját a Lipót körút 8-ban. Főként kivitelezéssel foglalkoztak, de befektetésként néhány telket is vásároltak, köztük ezt a Fővám térit, az összes közül a legértékesebbet. Az ötemeletes, belső udvaros, későeklektikus bérház legszembetűnőbb jellegzetessége az elhelyezkedéséből adódó három homlokzat megléte. Ezek egyszerre igazodnak egymáshoz harmonikusan és térnek el, mind méretükben, mind kialakításukban. A kapun belépve egy trapéz alakú gangos udvarba érünk. Három oldalán fehérre mázolt kovácsoltvas korlát fut, a padlócsempék fekete-fehérek, helyenként zöld eozinmázas díszcsempékkel. A járólapokat és a csempéket az eredetieket követve újították fel nemrégiben Zakar István vezetésével. (www.budapest100.hu)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy katonák
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest V. kerület Molnár utca 53
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1900
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_28573
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_a_E_O-ZS