"A ​ház a világ végi völgyben felépült már; a kertet áthatolhatatlanul sűrű mandarinsövény veszi körül; a ház lakója csengő és óra nélkül éli napjait; de van saját forrása és zongorája meg könyvtára. Betegek ritkán zavarják – arrafelé az emberek csak végszükségben fordulnak orvoshoz, és az író bőségesen megoszthatja idejét orvosi teendői, kertje, tanulmányai, könyvei és a muzsika között – nem háborgatja senki. De nem igazi magány ez: a szerző, aki tizenhárom nyelven ír és beszél, és a fél világot beutazta, korunk kultúrájának legjelentősebb képviselőivel tart fenn levelezést, könyvének legmegindítóbb részlete az az alkonyi kép, amint a kanyargós úton közeledő autóbuszt várja, szívszorongva: „Az utolsó lejtőn felkapaszkodva, a felhőket keresi a fénycsóva."-könyvből idézve.