Rákospalotai Parkvendéglő

kép
minősített tartalom

Rákospalota egyike az 1950-ben Budapesthez csatolt megyei városoknak, ma Budapest városrésze a XV. kerületben. A mai városrész és az egykori város nem ugyanazt a területet jelenti, mivel 1950 előtt Rákospalotához tartozott Istvántelek, 1909 előtt Pestújhely, 1920 és '30 között több, most a IV. kerülethez tartozó rész (többek között Káposztásmegyer is), valamint az 1970-es évek elején épített Újpalota területét is innen hasították ki. A mai Rákospalota városrész határai: A Budapest–Vác–Szob-vasútvonal a rákospalotai körvasúti elágazástól (Rákosrendező) egészen Budapest határáig – Budapest közigazgatási határa a Rákospalotai határútig – Szentmihályi út – Bánkút utca – Mézeskalács tér északkeleti oldala – Őrjárat utca – Adria utca – Árvavár utca – rákospalotai körvasút egészen a körvasúti elágazásig (Rákosrendező). A Nyír-Palota név először 1281-ban jelent meg oklevélben. A török időkben a környék több települése is lakatlanná vált, de Palota fennmaradt. Gyakran változtak a környék földesurai. A lakosok a tagosítás befejezése után, 1861-ben megváltották magukat gróf Károlyi Istvántól. Az addigi község 1923. június 30-tól rendezett tanácsú várossá alakult. Számos más főváros környéki településsel együtt 1950. január 1-jével csatolták Budapesthez Rákospalota megyei várost és Pestújhely nagyközséget,[6] amelyekből a XV. kerület létrejött. Ugyanakkor az addig Rákospalotához tartozó Istvántelek az Újpestből alakult IV. kerület része lett. A XX. század végén a rákospalotai Parkvendéglő olyan nagy népszerűségnek örvendezett, hogy nem csak Palota, Újpest, de Budapest lakossága is rendszeresen ide járt mulatni. A főurak hintóval, a polgárok vonattal, a szegények gyalogosan érkeztek, hogy itt múlassák az időt cigányzenét hallgatva. A Hölgyfutár tudósítója 1857-ben e helyet az öröm völgyének nevezte el. A Parkvendéglőnek mára nyoma sincs. Pontos helyének meghatározása ma már nem lehetséges.

Cím(ek), nyelv
van változata VF_30677
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy kerthelyiség
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest XV. kerület
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1900-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 13 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_20902
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_a_E_O-ZS