Schretter István "Négyszürke" sörözöje

kép
minősített tartalom

Az eredeti Négyszürke söröző a Margit krt. 83.-ban. Négy szürke söröző és étterem (Margit körút 60.) a nagy nevű műintézmény folytatója. Az eredeti vendéglő a 83-ban volt, a fogház mellett, ahonnan esténként ismert slágerek dallamai szűrődtek fel a zárkákba. Amikor 1938-ban Schrettner István megnyitotta, Buda új nevezetessége volt polgári áraival, elsőrendű magyar konyhájával. A Margit körúton (akkor Országúton) 1882-ben létesített és a későbbiekben főleg politikai foglyokat fogva tartó börtönt (akkor a Mártírok útján) 1951-ben zárták be, ezután a Ganz-gyár ipari iskolája működött az épületben. 1969-ben lebontották, és helyén 1971-re felépült a Ganz-gyár tövében a Kohó- és Gépipari Minisztérium (eredetileg a Ganz Villamossági Művekkel közös) irodaháza. Tervező: Kévés György, az Iparterv 8-as számú irodájában Farkas Ipollyal és Mészáros Gézával. Az akkori presztízsberuházás tervét eredetileg egy 270 méter hosszú, de igen keskeny telekre kellett elkészíteni, az ottani metróépítkezés miatt két ütemre bontva a kivitelezést. Végül csak az A-ütem valósult meg, a B-ütem helyére a ’90-es években bevásárlóközpont épült. Az épület a maga korában minden elemében korszerű, nyolcemeletes, 13 ezer négyzetméteres irodaház lett. Esztétikai hátránya főként az, hogy egyedül álló hatalmas homlokzatával nem illeszkedik körúti környezetébe, illetve a későbbiekben a számtalan klímaszekrényt is erre a homlokzatra szerelték. Az épületet 2014-ben teljesen lebontották a helyén mélygarázs és zöld park lesz. A Margit körút tele volt kávéházakkal. A háborút esetleg túlélő kávéházak kora a negyvenes évek végével leáldozott.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy söröző
tárgy régi autó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest II. kerület Margit körút 83
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_37272
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_a_E_O-ZS