Ifj. Suhajda György vendéglője és éttermei

kép
minősített tartalom

A Dohány utca sarkán (Dohány u. 38.) álló háromemeletes korai historizáló bérház 1880 körül épült. Tervezője Hofhauser Elek, kivitelezője Dénes Zsigmond mérnök. A tulajdonosai sokáig az Altschul-család tagjai közül kerültek ki. Sok politikus, ügyvéd és ismert szakember lakott a házban. A ház, számos eredeti részlettel bír, úgymint a sarokerkélyek, az üzletportálok vasráccsal, a faragott, kétszárnyú kapu, az igényes lépcsőházban található öntöttvas posztamens, mozaikpadló, és az udvarban kút. A ház földszintjén működött előbb a Méhkas vendéglő, ezt 1924-ben ifj. Suhajda György vette át, a helyiség neve is megváltozott, ekkor lett Suhajda vendéglő. Az 1970-es évek elején pedig már a Diófa étterem várta a vendégeket ugyanezen a helyen. A ház előtt a járdán egy botlatókő (stolperstein) látható Fischer Sándor (1914-1942) emlékére, egykori lakhelye bejárata előtt. A botlatóköveket Gunter Demnig német szobrászművésznek a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő akciósorozata keretén belül helyezték el. A sarokház Nagydiófa utcai falán – a kaputól jobbra – 2013-ban helyezték el dr. Ferenczi Sándor (1873-1933) emléktábláját, aki 1919 és 1930 között a házban étt. Ezt megelőzően – 1905 és 1916 között – a magyar pszichoanalitikus iskola megteremtője az Erzsébet körút 54. szám alatti bérházban lakott és rendelt, de emléktáblát csak itt állítottak neki.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy vendéglő
tárgy belső tér
Személyek, testületek
kiadó Sárai Fényképsokszorosító
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest VIII. kerület Vajdahunyad utca 16
térbeli vonatkozás Budapest VII. kerület Dohány utca 38.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2015_25_2
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_a_E_O-ZS