Szőlőskert
Ezt és a szomszédos telket 1887-ben vásárolta meg Freund Vilmos és felesége, Basch Irma. Freund 1887. április 29-én kérvényezte saját tervei szerint két négyemeletes ház építését, majd 1887-től kezdve néhány év alatt felépült az egész, körúti homlokzat, azaz mindkét tömb. Ez a Király utca (Király u. 63/65.) sarkán álló impozáns bérház 1895/98-ban épült, a kivitelező – csakúgy, mint szomszédjánál – itt is Holub József volt. Az épület Király utca felőli sarka lemetszett, és az elsőtől a harmadik emeletig zárterkély hangsúlyozza. 1899-ben az itt nyílt meg Budapesti Látványosság (majd Grand Café Király) gazdái azonban nem voltak túl sikeresek. Harminc év alatt több névváltás és tucatnyi tulajdonosa volt. Aztán a Király kávéházat a húszas években ismét fényűzően átépíti és Cercle des Étrangers-nak, "Külföldiek társaskörének" nevezi el a Boross Gábor. (www.mierzsebetvarosunk.blog.hu)
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | MKVM |
tárgy | vendéglátás-történet |
tárgy | vendéglátóipar |
tárgy | étterem |
tárgy | belső tér |
tárgy | vadásszoba |
Személyek, testületek | |
kiadó | Magyar Filmiroda |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | Budapest Nyár utca 7. |
térbeli vonatkozás | Budapest VII. kerület Erzsébet körút 53. |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1930-as évek |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 9 x 14 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_14753 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_28_a_E_O-ZS |