A középkor alkonya

szöveg

A ​történetírást mindig sokkal jobban foglalkoztatja a kezdeteknek a kérdése, mint a hanyatlásé és a bukásé. Bármilyen korszakról van is szó, azt szoktuk vizsgálni, hogy mit ígér a következő korszaknak. Hérodotosz óta, sőt már régebbtől fogva, a családok, a nemzetek, a királyságok, a társadalmi formák és az eszmék eredete foglalkoztatja a leginkább az emberi szellemet. A középkori történelemben például oly szorgosan kerestük a modern kultúra gyökereit, hogy már-már úgy látszik: a középkor alig több, mint a reneszánsz előjátéka. Pedig a történelemben, miként a természetben is, egyenlő súlya van születésnek és halálnak. A civilizáció túlérett formáinak látványa legalább annyi felismerést kínál, mint a friss formák növekedése. És néha rá kell ébrednünk, hogy egy kor, amelyben eddig főként az új eszmék születését kerestük, valójában az elfakulás és hervadás időszaka. Az olvasó kezében lévő könyv a XIV. és XV. század történelmét tárgyalja, s lezáró korszaknak, a középkor végének tekinti e századokat. E felfogás akkor alakult ki a szerzőben, amikor megkísérelte mélyebben megérteni a Van Eyck testvéreknek és kortársaiknak a művészetét, vagyis igyekezett a kor életének teljes összefüggésében látni alkotásaikat, s ily módon kibogozni azok jelentését. Eközben bebizonyosodott számára, hogy a korszak civilizációjának különböző megnyilvánulásaira sokkal jellemzőbb az, ami a múlthoz köti őket, mint a jövő bennük rejlő csírája. Akkor sikerül a legjobban felbecsülnünk a művészek jelentőségét, de a teológusokét, a költőkét, a krónikásokét, a fejedelmekét és államférfiakét is, ha nem az eljövendő kultúra hírnökeinek tekintjük őket, hanem a régi betetőzőinek és lezáróinak.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy A középkor alkonya
tárgy Johan Huizinga
tárgy könyv
tartalomjegyzék
1. Előszó
2. Az élet feszültsége
3. A magasztos élet eszménye és a pesszimizmus
4. A társadalom hierarchikus felfogása
5. A lovagi eszme
6. A hősiesség és a szerelem álma
7. Lovagrendek és fogadalmak
8. Lovagi eszmék a politikában és a háborúban
9. Stilizált szerelem
10. A szerelem szabályai
11. Az idilli életszemlélet
12. A halál víziója
13. A képekben kikristályosodó vallásos gondolat
14. A hitélet típusai
15. Vallásos érzékenység és vallásos képzelet
16. A szimbolikus gondolkodásmód hanyatlása
17. A "realizmus" hatásai
18. Túl a képzelet határain
19. A gondolkodás formái és a mindennapi élet
20. Művészet és élet
21. Az esztétikai érzés
22. Kép és szó
23. Szó és kép
24. Az új forma eljövetele
25. Jegyzetek (Vidrányi Katalin)
26. Utószó (Klaniczay Gábor)
27. A képek jegyzéke (Urbach Zsuzsa)
28. Névmutató
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Johan Huizinga
kiadó Helikon Kiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
létrehozás dátuma 1982-01-01
időbeli vonatkozás 1982
Jellemzők
hordozó papír
méret 334
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0552