A "Szarvas" vendéglő a mai Szebeni Antal téren

kép
minősített tartalom

A Várhegy és a Tabán találkozásánál lévő copf-rokokó sarokház helyén már – írásos dokumentum szerint – 1705-ben létezett egy Aranyszarvashoz címzett kocsma. Ez azonban 1810-ben, a nagy tabáni tűzvész alkalmával leégett, 1811-ben építették újjá a jelenlegi formájában, Sághy Ferenc, az Egyetemi Nyomda gondnoka számára, aki itt kávéházat nyitott. A kávéház az írók és költők kedvelt találkozóhelyévé vált. 1894-ben az Attila út szintjét lesüllyesztették, az épület így szabaddá váló pincefalait – a sarokrész kivételével, ahol a régi járdaszintet teraszszerűen meghagyták – támpillérekkel erősítették meg. Ugyanakkor eredeti kapuját befalazták, a bejáratot lejjebb helyezték, kapualjába lépcsők kerültek, mindezekkel az épületet egykori architektúrájától megfosztották. A két világháború között a ház patikának adott otthont, majd a II. világháború után megnyílt Budapest első – és sokáig egyetlen – vadvendéglője. Az épület alatti pincében a 70-es 80-as években egy kedvelt diáktanya, a Szarvas-pince működött, ahol csak bort és zsíros kenyeret lehetett fogyasztani, tangóharmonika zene mellett. A háborúban megromlott állapotának restaurálására az 1960-as évek elején került sor, amikor a saroknál az eredeti járdaszinten meghagyott teraszt meghosszabbították, ezzel a korábban szabadon hagyott pincefalazatot az architektúrába foglalták, a kaput kibontották eredeti állapotára, a felette lévő szarvas-domborművet restaurálták. (egykor.hu) Budapest I. kerület Szarvas tér 1

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy vendéglő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest I. kerület Tabán
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1900
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 12 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_32074
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_a_E_O-ZS