Déli Pályaudvar vendéglő kerthelyisége

kép
minősített tartalom

A már meglévő osztrák, olasz, tiroli, horvát vasúttársaságok egyesítésével 1859-ben jött létre bécsi székhellyel a röviden Déli Vasútnak nevezett vasúttársaság. Az osztrák államtól és magántársaságoktól átvett vonalak hálózatát új vonalakkal bővítették. A több magyarországi vonal közül a Buda – Kanizsa közötti tervezése 1857-ben kezdődött, és a forgalom megindulására 1861 tavaszán került sor. Buda állomására, azaz a mai Budapest Déli pályaudvarra március 22-én futott be az első teher-, április 1-jén pedig az első személyszállító vonat. Az állomás a Vérmező mellett, egy korábbi temető helyén épült. Mivel itt egy mélyedés volt, a beérkező vágányokkal való szintbehozás miatt emeletnyi magasságban fel kellett tölteni a területet, amit a köré épített vastag támfal tartott. Feljárat egyrészt a krisztinavárosi Karácsonyi-palota mögött vezető Koronaőr utcából, másrészt a Városmajor felől volt. Ezen kívül, a Gellért-hegy nyúlványa alatt alagutat kellett építeni a beérkező vágányok számára. Az állomás épülete a vasúttársaság más forgalmas pályaudvaraihoz hasonlóan komolyan felszereltnek számított. A fából épített vonatfogadó csarnokát közrefogta a felvételi épület két átellenes, indulási és érkezési feladatokra tagolt oldala. A Déli pályaudvar nevet 1873-ban kapta. 1901-ben a növekvő forgalom miatt a Vérmező felől új jegyváltó-előcsarnok épült. A létesítményt a második világháború során teljesen lebombázták, a befutó vasútvonalak is tönkrementek. Az 1940-es évek végének vasúti helyreállítási munkálatai a pályaudvar épületére nem terjedtek ki. Egészen az 1960-as évekig ideiglenes létesítmények szolgálták az utasokat, csak 1962-ben emeltek új üvegcsarnokot a vágányok végén, ideiglenes perontetővel. Végül 1970-ben indult meg a pályaudvar rekonstrukciója. (egykor.hu) A Déli Pályaudvar vendéglő kerthelyisége Tulaj: Ifj. Andorka János "Naponta elsőrangú cigányzene. Szolid polgári árak. Gyönyörű szabad terasz vacsorázóhely új vezetés alatt megnyílt. Aug 5 és 6 (Szo-Vas) nagy kacagó kabaré fővárosi művészek fellépésével. Belépő-díj nincs!"

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy kerthelyiség
tárgy asztalok
tárgy pincérek
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest I. kerület Déli Pályaudvar
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1933
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_32_137
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_a_E_A-N