Fekete Sas Szálloda, Székesfehérvár, 1926

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, a székesfehérvári Nagy Sándor utca részlete látható (ma Ady Endre utca). Balra, az egyemeletes házban működött, a nagy múltú Fekete Sas szálló. 1914-ben Fink István vezette az akkor 30 szobás, földszintjén étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Maga az épület barokk korabeli, később klasszicista stílusban átépítették. Ma is megtekinthető homlokzata 1820 körüli. Itt fotón, ugyan nem kivehető, de a bejárata feletti lapos timpanonban fekete sast ábrázoló dombormű van. Az 1700-as évek elejétől az 1950-es évek közepéig, kisebb megszakításokkal, vendéglátóhelyként illetve szállóként működött. Jelenleg (2016) üres és kihasználatlan. Tervezett rekonstrukciójának megvalósítása 2018 végére, illetve 2019 -re várható, a 2017-ben meghirdetett Modern Városok program keretében. Visszatérve a képeslapra, jobbra, Korai Artur cukorka kereskedése látszik. Az utca végén, szemben Bogdan és Nemes ruházati boltjának portálja sejlik. A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Cím(ek), nyelv
van változata VF_40_271
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Székesfehérvár
térbeli vonatkozás Nagy Sándor utca
térbeli vonatkozás Fejér megye
térbeli vonatkozás Ady Endre utca 7.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1926
időbeli vonatkozás 1920-as évek közepe
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_30867
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z