Tátika Étterem

kép
minősített tartalom

Badacsonytomaj város Veszprém megyében, a Tapolcai járásban. Vízi úton a Badacsony településrészen lévő, nyáron nagy forgalmú hajóállomáson át közelíthető meg. A badacsonytomaji Tátika Étterem jellegzetes épületét Callmeyer Ferenc (Miskolc, 1928–) okleveles építészmérnök tervezte, aki akkoriban az Ipari Épülettervező Vállalatnál (IPARTERV) osztályvezetői tisztségét töltötte be. A Tátika Étterem 1962-ben nyílt meg a Badacsonyi Hajókikötő bejáratánál. 2011-ben Műszaki Műemlék címet kapta meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól. Ma is működik. Étterem, söröző és fagylaltozó. Callmeyer Ferenc több Balaton parti épület és térrendezés kialakításában vett részt. 1957-ben tervezte a Badacsonyi Poharazót is az Országos Üdülő- Vendéglátó Vállalat megrendelésére. Az építkezésnél elsősorban helyi jellegzetes építőanyagokat használtak: a nádfedeles tető és a bazaltkőből épült fal. Az ikonikus épület évekig méltatlanul elhanyagolt állapotban volt, azonban 2016-ban felújították és újra megnyílt.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy kikötő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Badacsonytomaj, Egry József sétány
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1970-es évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 10 x 14 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám VF_11251
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_b_U_Kicsi