Balatonboglár

kép
minősített tartalom

Balatonboglár város Somogy megyében, a Fonyódi járásban. A Balatonboglári borvidék központja. A Balaton déli partján Balatonlelle és Fonyód városokkal szomszédos. 1979. január 1-jével Balatonlellével összevonták, Boglárlelle néven. A rendszerváltás után helyi népszavazás alapján került sor a két település önállósodására. Több évtizede nyaranta tömegeket vonz Balatonboglárra az is, hogy itt van a Balaton-átúszás végpontja. Balra fenti kép: Szent Kereszt felmagasztalás templom. Az 1932-ben elkészült modern stílusú épület tervezője Kotsis Iván (Arad, 1889. december 15. – Budapest, 1980. január 11.) Ybl-díjas magyar építész, építészettörténész, a műszaki tudományok doktora, műegyetemi tanár volt. A harmincas évek második felében több lakóházat tervezett Budapesten modern stílusban. Megvalósított több műszaki létesítményt és egészségügyi intézményt. A budai vár helyreállításának tervezésében is részt vett. Az egyszerű vonalú templom épület legmagasabb része a 30 méter magas torony. A második világháború alatt a településen menedéket talált francia hadifoglyok egy kis Szent Terézt ábrázoló szobrot faragtak, amelyet szintén itt helyeztek el. A szobor talapzatán a kétnyelvű felirat szövege: "Köszönet a lovagias magyar nemzetnek!" (egykor.hu)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy templom
tárgy kikötő
tárgy szobor
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Balatonboglár
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1990-es évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 10 x 15 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2009_205_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_b_U_Kicsi