István Menedékház, Sopron, 1939

kép
minősített tartalom

Az István-menedékház terasza látható, a képeslapról készített fotón. Sopron környékének egyik legszebb pontján, az 517 méter magas Nyíresen épült Winkler Oszkár tervei alapján, a Dunántúli Turista Egyesület (DTE) megrendelésére, 1937-ben. A ház földszinti helyisége a teraszra, az emeletiek pedig az erkélyre nyíltak. A földszinten a következő helyiségek voltak: egy kis vendégszoba, egy nagy (10 X 6 m) vendégszoba, egy konyha, a bérlő szobája és a szükséges mellékhelyiségek (kamra, söntés stb.). Az emeleten 4 kétágyas turistaszoba, egy közös női háló öt fekvőhellyel és egy közös férfiháló 15 fekvőhellyel került kialakításra. A második világháború után a határőrséghez került. A menedékház névadója, dr. Pinezich István (1879-1962) ügyvéd és országgyűlési képviselő, aki a Dunántúli Turista Egyesület elnöke volt egy időben. Az épület mögött az 1906-ban felavatott Muck kilátó tornya látszik. A dátum, az eredeti képeslap alapján. A menedékház alaprajzai a Magyar Építőművészet, 1943. évi (42. évfolyam), 2. számának, 35. oldalán tekinthetőek meg.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy terasz
tárgy szálláshely
tárgy menedékház
tárgy turistaház
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sopron
térbeli vonatkozás Nyíres
térbeli vonatkozás Muck kilátó
térbeli vonatkozás Győr-Moson-Sopron megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1939
időbeli vonatkozás 1930-as évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_33858
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z