Magyar Korona Szálloda, Csurgó, 1919

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, a csurgói Magyar Korona szálloda főtéri homlokzata látható. 1914-ben Morocz Imre vezette az akkor 20 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt, amely 1893-ban épült eklektikus stílusban. A kezdetekben, a kornak megfelelően, bolt, bormérés, kávéház, étterem, konyha és a vendéglős lakása kapott helyet a földszinten, míg az emeleten közösségi terek és a vendégszobák helyezkedtek el. A későbbiekben a mozgófilm hőskorában, a húszas években már mozi is működött az épületben. 1955-ben költözött a falai közé a Járási könyvtár, amely újabb költözéséig, 1964-ig fogadta itt olvasóit. Az épületben a 2010-es években kávézó és bankfiók is működött-működik. 2016-ban vásárolta meg az önkormányzat a Korona Szálló első szintjét, ahol előadói termet, színháztermet, illetve egy interaktív kiállítóhelyet alakítanak ki. A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy épület
tárgy utcai front
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Csurgó
térbeli vonatkozás Somogy Csurgó
térbeli vonatkozás Fő tér
térbeli vonatkozás Széchenyi tér 21.
térbeli vonatkozás Somogy megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1919
időbeli vonatkozás 1910-es évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 8 x 13 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_20805
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z