Pannonhalma Vendéglő Eszpresszó

kép
minősített tartalom

Pannonhalma város Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmi járás székhelye. Neve 1965-ig Győrszentmárton volt. Pannonhalma legnevezetesebb intézménye a Pannonhalmi Bencés Főapátság, ezt illetve az ennek helyet adó Szent Márton-hegyet gyakran nevezik egyszerűen Pannonhalmának. Napjainkban is élő, mintegy negyven fős szerzetesközösség lakja, akik az ora et labora szellemében végzik a liturgiát, fogadják a lelkigyakorlatozókat, működtetik a bentlakásos gimnáziumot, kulturális munkát végeznek – könyvtár, levéltár, múzeum, könyvkiadó működtetésével, koncertek szervezésével –, valamint dolgoznak az apátság működésének anyagi megalapozásán is, többek között borászat, gyógynövénykert fenntartásával és vendégek fogadásával. Az egész épületegyüttest a magyar klasszicizmus egyik legismertebb alkotása, az 55 méter magas torony koronázza.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy belső tér
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Pannonhalma
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1970-es évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 10 x 15 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2013_84_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_b_U_Kicsi