Öreg Körössy Halászcsárda

kép
minősített tartalom

Az 1930-as évek óta Szegednek, ebben a Sárgának nevezett Tisza-parti környezetében álmodta meg Kőrössy József és fia magyaros vendéglőjét, amikor ezen a helyen halászcsárdát nyitott az 1930-as évek elején. Azóta étlapon van a Kőrössy halászlé és halpaprikás, a különböző roston sült halak és a túrós csusza. Az 1970-71-es nagy árvizet követően – amelynek vízszintjét az épület falán tábla jelzi – a már államosított csárdát kibővítik és felújítják. 1993-ban kerül tulajdonunkba, hogy a régi hagyományokat megőrizve, a jelen kor követelményének megfelelő, de ebbe a gyönyörű környezetbe illő, télen-nyáron nyitva tartó vendéglőt hozzunk létre, amely egyidejűleg 250 vendég kiszolgálására alkalmas. A Tiszára futó fedett és nyitott teraszt magába foglaló étterem együttesben télen-nyáron élőzene, esténként tánczene gondoskodik a vendégek szórakoztatásáról. A vendéglő kialakításánál fogva kiválóan alkalmas fogadások, esküvői ebédek és vacsorák, üzleti találkozások, valamint minden olyan rendezvény megtartására, amelynek résztvevői távol a város zajától, a Tisza festői környezetében szeretnének hódolni a magyar Alföld gasztronómiai örömeinek. Az Öreg Kőrössy sikerének titka, hogy minden ételünk tradicionális recept alapján, kiváló minőségű, válogatott alapanyagokból a legnagyobb gonddal és odafigyeléssel készül. A hagyományos Öreg Kőrössy választékon túl, az étlapon szerepel a magyar ételek színe-java. A helyszín kiváló mindazok számára, akik szeretnének egy kicsit elbújni a világ elől egy romantikus vacsora erejéig; azoknak, akik nyugodt, diszkrét környezetben szeretnének elfogyasztani egy fontos üzleti ebédet, vacsorát; illetve azoknak, akik zavartalanul, barátságos légkörben kívánnak eltölteni néhány jó hangulatú órát családjukkal, szeretteikkel. Tradíció és folyamatos fejlődés. A múlt és a jelen konyhakultúrája. A prémium minőségű alapanyagok és a legújabb modern technológiák alkalmazása magától értetődő. A tradicionális magyar finomkonyhák ízvilágát ötvözzük saját elképzeléseinkkel, amitől igazán különleges az Öreg Kőrössy már hosszú évtizedek óta. (www.oregkorossy.hu) A képeslap hátoldalán az 1961-es Szegedi Szabadtéri Játékok díszbélyegzője látható.

Fishermen's Inn

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy csárda
tárgy kerthelyiség
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
kiadó Fotó: Bakonyi Béla
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Szeged, Felső Tisza-Part 336.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1961 július 23.
Jellemzők
hordozó papír
méret 10 x 15 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_15639
leltári szám/regisztrációs szám VIP_30_b_U