Hortobágyi Csárda előtt

kép
minősített tartalom

A Hortobágy Magyarország egyik kistája a Hajdúság és a Tisza folyó között terül el. Hortobágy Hajdú-Bihar megyei község Debrecentől 36 kilométerre nyugatra a Balmazújvárosi járásban. Magyarország legnagyobb területű községe. A mai Hortobágy területe 1952-ig Debrecen határához tartozott, akkor Balmazújvároshoz csatolták, majd 1966-ban alakult önálló községgé. A hortobágyi Kilenclyukú híd egy régi fahíd helyén épült klasszicista stílusban 1827 és 1833 között Povolny Ferenc tervei alapján. A Hortobágyi Csárda kultúrtörténeti, és építészeti örökség, kiemelt műemlék. A 18. században épült népi klasszicista épület, az Alföld leghíresebb, legnagyobb csárdája, és egyben Hortobágy legrégibb építménye. A kiállítás az első formájában 1699-től létező hortobágyi vendégfogadó történetét, a pusztai közlekedést és a csárda híres vendégeit mutatja be multimédiás eszközökkel, viseletpróbával és fotópontokkal. A Hortobágyi csárdát Debrecen városa 1699-ben a pusztán átvezető ún. Sóút mentén, a Hortobágy folyónál lévő vámszedőhely és postaállomás mellett építtette. Az elmúlt korok igényeinek megfelelően többször átépítették, bővítették, végleges történeti formáját a XIX. század elején nyerte el. A Hortobágyi csárda története, mint a nagyobb utak és folyóvízi átkelőhelyek mentén települt csárdáké, szorosan kapcsolódott a híres Kilenclyukú hídhoz. Az utazókon, marhahajtókon kívül a környéken legeltető pásztoroknak, közeli falvak és tanyák lakosságának is fontos intézménye volt a csárda. A környékbeli Hídi vásárnak is központi helye volt a csárda, ahol sikeres üzletre rögtön áldomást is ihattak a felek. A háromszázhúsz éves épület ma is az utazók és a turisták igényeit igyekszik kiszolgálni.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy csárda
tárgy
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hortobágy Petőfi tér
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1900 körül
Jellemzők
hordozó papír
méret 8 x 12 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_8423
leltári szám/regisztrációs szám VIP_30_b_E