Kacziány Ödön: Régi csárda Szeged környékén

kép
minősített tartalom

Kacziány Ödön (Marosvásárhely, 1852. január 7. – Budapest, 1933. január 10.) Kolozsvárt, Aradon és Budapesten végezte a főgimnáziumot és érettségi vizsgát tett. Először Barabás Miklós vezetése alatt tanult rajzolni és akvarelleket készíteni; 1869-ben a müncheni akadémiára ment és ott maradt 1870 júliusáig, a porosz–francia háború kitöréséig. 1871-ben néhány hónapig a bécsi képzőművészeti akadémia növendéke volt, de katonai kötelezettsége és egy hosszabb betegség megszakították pályáját és csak 1873 tavaszán utazhatott ismét Münchenbe, ahol 1874 augusztusáig maradt. Az 1875. évet Párizsban töltötte, mint az École des Beaux-Art növendéke. Innen Toldy István nemzeti Hírlapjának párizsi levelezője volt. Két ízben élvezett művészeti ösztöndíjat a vallás- és közoktatási minisztériumtól az országos képzőművészeti tanács ajánlatára. 1876 szeptemberében a zentai községi gimnáziumhoz választatott meg tanárnak, 1877-től 1880-ig a ceglédi polgári iskolánál tanított. 1878-ban az országos rajztanárvizsgáló-bizottság előtt a szabadkézi s mértani rajzból oklevelet nyert. 1880. november 10-én a szegedi magyar királyi állami főreáliskolához rendes tanárrá nevezték ki. 1890-ben egészségi okból szabadságoltatott, azután ideiglenesen nyugdíjaztatott. Később mint festőművész Budapesten működött. Kacziány főleg mint humoros témák feldolgozója ismeretes; de vannak komoly tárgyú életképei is. Mint illusztrátor és író is tevékeny munkása volt az időszaki sajtónak. Neje Kral Anasztázia volt.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy csárda
tárgy puszta
Személyek, testületek
kiadó Vasárnapi Újság
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Szeged
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1880 körül
Jellemzők
hordozó papír
méret 13 x 18 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_30560
leltári szám/regisztrációs szám VIP_30_b_E