Bihari Sándor: Az ő nótája

kép
minősített tartalom

Bihari Sándor (Rézbánya, 1855. május 19. – Budapest, 1906. március 28.) magyar festőművész. Gyerekkorát Nagyváradon töltötte. Apja mellett szobafestőnek tanult. 1874-ben Pestre költözött, ahol, mint retusőr dolgozott egy fotóműhelyben. Közben Székely Bertalan mintarajziskolájában képezte magát. 1876-ban Bécsbe költözött, ahol munka mellett látogatta a Képzőművészeti Akadémia előadásait. 1878 és 1879 közt az Akadémia rendes növendéke volt. 1883-ban Párizsba ment, ahol tanulmányokat végzett, közben a Louvre festményeit másolta műkereskedőknek. 1890 és 1891 között festőiskolát vezetett. Párizsban megismerkedett az impresszionizmus és a plein air irányzattal, ami későbbi munkásságának meghatározó eleme lett. Miután visszatért Magyarországra Szolnokon dolgozott, Deák-Ébner Lajosnál. Szolnoktól később sem vált meg, alapító tagja volt a Szolnoki Művésztelepnek.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy csárda
tárgy belső tér
tárgy nóta
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás ismeretlen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1800-as évek
időbeli vonatkozás 1893
Jellemzők
hordozó papír
méret 18 x 26 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám VF_41979
leltári szám/regisztrációs szám VIP_30_b_E