Megyeri Csárda

kép
minősített tartalom

"E terület mellett, ahol a csárda áll, már az ókorban is jelentős közlekedési útvonal húzódott. Ásatások emlékei bizonyítják, hogy ez a vidék egykor a római "LIMES" láncszeme volt. A mai csárda környékén erődítések helyezkedtek el és itt állt az őrtorony is. A XV. századi írásos emlékei szerint a megyeri terület a váci káptalan birtoka, majd a törökvész után 1695-től Újfalusi János földbirtokos tulajdona. Feltehetően ekkortájt létesült itt valami csárdaépület. A XIX. századtól Károlyi gróf hitbizományi birtoka Újmegyer település, ez a vidék, ahol fejlett szőlőművelés folyik. mai csárda főépületéhez a XVIII-XIX. században istálló és beszálló fogadó tartozott. A Dunai oldalon ma is látható a lebontott szárnyépület ajtó- és ablakíveinek maradványa. A Pestre igyekvő felső-magyarországi parasztok a csárda Északi kapuján érkeztek, majd itt megpihenve a Déli vagy a Pesti kapun keresztül folytatták útjukat. A betyárvilágról szóló színes hagyomány az tartja, hogy a pénzével hazatartó paraszt sokszor nemcsak pénzét és csinos feleségét, de még az életét is a becsali csárdában hagyta. 1918-ban Károlyi gróf a csárdát több más ingatlannal együtt az "Egyesült Izzó" részére áruba bocsátotta." (www.megyeri-csarda.hu) A budapesti 10-es jelzésű villamos Rákospalota, Kossuth utca és Újpest, Megyeri Csárda között közlekedett. A járatot a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemeltette. 1985-ben teljesen megszüntették.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy csárda
tárgy belső tér
tárgy falvédő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest IV. kerület Külső Váci út 106.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1960-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 7 x 10 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_7319
leltári szám/regisztrációs szám VIP_30_a_U