Balatonalmádi Liget cukrászda

kép
minősített tartalom

A század elején platán és fűzfákkal telepített almádi Öregparkot (ma Szent Erzsébet-liget) Petőfi, Kossuth, Rákóczi szobrai, a Sóhajok hídja, az Örökmécses, a Véghely emlékpad díszítik. A védett növényzetű parkban található század eleji mintára újjáépített Zenepavilon és az 1928-ban épült Liget kávéház. A II. világháború alatt a vadászpilóták egyik kedvenc helye volt. Az államosítás után a Magyar Tudományos Akadémia üdülőjének menzája lett. Ezt követően az állapota sokat romlott. Az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején a jelenlegi tulajdonos az önkormányzattal közösen újította fel. Jelenleg is működik az immár 90 éves cukrászda.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy kert
tárgy liget
tárgy cukrászda
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Balatonalmádi
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1920-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_41070
leltári szám/regisztrációs szám VIP_33_b_E_U_K