Csízió ​vagyis a csillagászati tudománynak rövid és értelmes leírása

szöveg

Nem azon okból adom elődbe, szeretett atyámfia e természet-magyarázó könyvecskét, hogy azt ítéld meg belőle, mintha pokol-planéta vagy vagy bármi jegy alatt születni, pokolul is kellene elveszned, hanem azért, hogy tanuld meg belőle a gonoszt tőled eltávoztatni és a jóban állhatatos maradni. Hogy pedig az ember a felső testeknek, tudni illik a csillagoknak, a planétáknak és a többi égi jeleknek az erejét megismerje, az égi jelekhez, az esztendőkhöz és napokhoz tudja magát alkalmazni, azért e kis könyvecske kiadatott, melyből minden ember megtanulhatja, miképpen kell táplálkozni és életünk folytában micsoda rendtartásban éljen.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Csízió ​vagyis a csillagászati tudománynak rövid és értelmes leírása
tárgy Borsa Gedeon
tárgy könyv
tartalomjegyzék
1. Előszó
2. A keresztény olvasónak Isten kegyelmét és áldását kivánja a kiadó
3. Más előszó
4. Januárius
5. Februárius
6. Márczius
7. Április
8. Május
9. Junius
10. Julius
11. Augusztus
12. Szeptember
13. Október
14. November
15. Deczember
16. Sequuntur officia XII. Mensium
17. A föld kerekségéről, területéről és nagyságáról
18. A csillagok földtől mily messze legyenek, és a planéták is mily nagyok?
19. Az esztendőnek elejéről
20. A szökő esztendőről
21. A napnak kezdetéről
22. Tábla, mely óránként mutatja, melyik planéta uralkodik mind éjjel, mind nappal
23. A hét planétáknak a természetéről, járásáról
24. Saturnusról
25. Jupiterről
26. Mársról
27. Napról
28. Vénusról
29. Mercuriusról
30. Holdról
31. A Napnak járásáról a 12 égijegy általl
32. A Kosról
33. A Bikáról
34. A Kettősről
35. A Rákról
36. Az Oroszlánról
37. A Szűzről
38. A Mértékről
39. A Skorpióról
40. A Nyilasról
41. A Bakról
42. A Vízöntőről
44. A Halakról
45. Tábla, melyből megismerni mindenik égijegyben mit kell mívelni és mit nem; melyben a (j) jót, az (m) mérték szerint, a (g) gonoszt jegyez
46. A hét planéta miképen uralkodik a Holdnak fénye szerént, mikor szolgáltatnak szép tiszta, nedves és esős időt?
47. Hány óráig lesz fenn a Hold világa éjszaka?
48. Jövendő időnek állapotját a Holdnak fényéből miképen ismerhetni meg
49. Ábrák, melyekben az esztendő négy negyedének tulajdonságai, hónapjai, égjegyei és szelei megiratnak
50. Az esztendőnek négy időiről vagy részeiről
51. A szelekről. Hány a szél és mi a szél?
52. A négy elementomról
53. A négy véralkat tulajdonságairól
54. Mint éljen az ember, hogy jó egészsége legyen?
55. Az ember mint tartsa magát étel előtt?
56. Az embernek életéről közönségesen
57. Az álomról
58. Purgáczióról
59. Orvoslásról
60. Hasznos tanulság
61. Fürdésről
62. A tizenkét hónapban az ember mint éljen?
63. Januárius, Boldogasszony hava
64. Februárius, Bőjtelő hava
65. Márczius, Bőjtmás hava
66. Április, Szent György hava
67. Május, Pünkösd hava
68. Junius, Szent Iván hava
69. Julius, Szent Jakab hava
70. Augusztus, Kisasszony hava
71.Szeptember, Szent Mihály hava
72. Október, Mindszent hava
73. November, Szent András hava
74. Deczember, Karácson hava
75. Erek vágásáról
76. Phisiognomia
78. Chyromantia
79. Karácson napjáról
80. A jövő egész esztendőnek minőségét mikép ismerhetni meg Karácsonestéről?
81. Karácson napjáról
82. Karácson nap után való 12 napból
83. Paraszt ember regulái az idők változásáról
84. A villámlásról
85. A mennykőről
86. Mennykőnek miképen kell Isten után ellene állani a bölcs természettudósok tanitása szerint
87. Az üstökös -csillagról
88. A szivárványról, melyet Irisnek mondanak a deákok
89. A napfénynek fogyatkozásáról
90. Az újságról és a holdfogyásról való tanulság magvetésre, plántálásra, favágásra sat.
91. A holdnak elfogyása és megtelése
92. A földnek miveléséről
93. Kézi kompasztom és árnyékóra
94. Miképen ismerheti meg az órákat az ember bal kezén való öt ujjain?
95. Délelőtti órák
96. Délutáni órák
97. Praxis
98. Mi módon álljon az ember, a ki az órákat akarja megnézni
99. A lovak betegségeiről való orvosságok
100. Mely lónak a szemén hályog van
101. A mely lónak egere van
102. Ha valamely lónak a megütközés miatt betegsége volna
103. Hogy a lónak a torka megdagadott, hogy el nem nyelheti az abrakot
104. Ha a lónak féreg van a gyomrában
105. Ha a lónak a bőre között és húsában féreg van
106. Ha a ló megzabál futtában
107. Ha a ló igen hurutol
108. Ha a ló igen kehes
108. Ha a lónak nyirját igen kifaragják, hogy a lába megdagadna
109. Ha lónak kelevénye van
110. Ha a ló lába meghasad
111. Ha a ló lába a sok járástól megdagad, és sántitana
112. Ha a ló varas
113. Ha a ló nem vizelhet
114. A mely ló sebét vagy valami törését akarod meggyógyítani
115. Mikor a lovat féreg bántja
116. Mikor megrokkan a ló
117. A mely lónak hályog jön a szemére
118. Mikor a lónak megszorul a körme
119. A mely lónak a lába megdagad
120. A mely lónak szemén hályog van
121. Mikor a lónak vizelete megáll
122. Mikor a ló nem ganéjolhat
123. Mikor a ló megrokkan
124. A kehes lóról
125. Ugyanarról, ha igen köhög
126. A mely ló nem ehetik
127. A mely lónak a talpa elesik vagy el akar esni
128. A mely ló megrokkan
129. A mely ló sebében vadhús van
130. A mely ló fekélyes vagy fekély indul rajta
131. A mely fiatal ló meg nem állja a patkolást
132. A mely ló megrokkan vagy szügyében megbontakozott
133. A mely lónak lábai dagadoznak
134. A mely lónak sebes a bokája
135. A mely lónak a bokáján alul sebes a lába a körömház felett
136. A mely lónak torokgyikja van
137. Mikor a ló lábán ínpók indul
138. A mely lónak alsó csuklójában vagy sarka alján sömör indul
139. A mely lovat első vagy hátulsó lábán vagy csipőjében megrugnak
140. A mely ló szögbe hágott vagy megnyilalódott
141. A mely lónak körme szorulásnak indul vagy meg is szorult
142. A mely lónak hátát vagy lapockáját a nyereg megnyomja
143. Hogy a legyek ne bántsák a lovadat
144. A mi vérhasra használ
145. A mi a vérhasra használ
146. Ha a bárány közé csap a vérhas
147. Az ellen, a mit felpuffadásnak vagy dobvésznek mondanak
148. Ha sömör lepi el a marha körmét
149. Mikor a borjunak vagy a báránynak varas a szája
150. Mikor rühös bárminemü állatod
151. Mit kell tenni ha szálféreg esett a birka gyomrába
152. A Csízióról (Borsa Gedeon)
153. A Csízió históriája
154. A Csízió tartalmáról
155. A Csízió tartalmáról
156. A Csízió illusztrációi
157. Miért érdekes a Csízió a mai olvasó számára
158. A latin sorok fordítása
159. Szómagyarázat
160. Tartalom
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Borsa Gedeon
kiadó Mezőgazdasági Kiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
létrehozás dátuma 1986-01-01
időbeli vonatkozás 1986
Jellemzők
hordozó papír
méret 188 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0620