Erzsébet Szálloda - képeslap, Újvidék, 1942

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, újvidéki utcarészlet látható az Erzsébet szállóval. 1854-ben épült egy korábbi, 1748 óta ott álló vendégfogadó helyén. Első tulajdonosa, építtetője Johan Ajgler volt. 1914-ben Kozma és Kovács vezette, az akkor 45 szobás, éteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Időközben Lazar Dunđerski lett a tulajdonos, akit fia Gedeon Dunđerski követett. Azonban a fiúnak nem voltak vendéglátós ambíciói ezért bérbe adta az épületet, előbb Freudnak és fiainak, majd később Karku Šolcu-nak. Az épület földszintjén már az első világháborút megelőzően különböző üzletek működtek, mint Lőwy Mátyás és Társa divatáruház, Obermüller & Obermüller, Svetozar Milovanovics. A két világháborút között kávézó, illetve a Lukac drogéria és a Prodanović család textilboltja költözött a helyükre. A szálló előtti járdán nyári teraszként szolgáló kiülős rész látszik. Elnevezéseit tekintve 1922-ben, mikor a jugoszláv uralkodó I. Sándor feleségül vette Mária román hercegnőt, átkeresztelték Mária királynéra. A második világháborút követő államosítás után kapta a Vajdaság nevet. Napjainkban is szállodaként működik, Hotel Hotel Vojvodina néven (2018). A dátum, a postai bélyegző alapján. A települést 1920-ban csatolták a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, azonban a képeslap kiadása idején 1941 és 1944 között ismét Magyarországhoz tartozott.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcarészlet
tárgy terasz
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Kefler és Kiss
közreműködő Magyar Filmiroda, M.F.I.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest, Nyár utca 7.
térbeli vonatkozás Újvidék
térbeli vonatkozás Jugoszláv Királyság
térbeli vonatkozás Szerbia
térbeli vonatkozás Novi Sad
térbeli vonatkozás Trg. Slobode 2.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1942.04.12.
időbeli vonatkozás 1942 április 12
időbeli vonatkozás 1940-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 8 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_18474
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z