Tapolca

kép
minősített tartalom

"A tapolcai Malom-tó a város központjában, a Batsányi János tér mellett található, a Fő utcától délre. Hazánk egyik legszebb és leghangulatosabb városrésze, tere. A tó partjáig érő házak, a parkosított környezet mediterrán hangulatot kölcsönöz a helyszínnek, amely a Tapolca-patak felduzzasztása során jött létre. Tulajdonképpen két tó található itt, melyek közül a nagyobbat hívják Malom-tónak (vagy Felső- illetve Nagy-tónak), míg a kisebbet Kis-tónak, vagy Alsó-tónak. A már meglévő malom mögött azért duzzasztották fel a patak vizét újra, hogy egy második malmot is meghajthassanak vele. A tó melletti házak fala alól feltörő források vize 18 C fokos, mely biztosítja, hogy a tó a leghidegebb teleken sem fagy be. A tó vize összeköttetésben van a közel tavasbarlanggal, mikor leeresztik, a tavasbarlang szintje is csökken." (egykor.hu) A bal alsó képen látható Tapolca Áruház ma is működik.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy malom
tárgy
tárgy áruház
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Tapolca
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1970-es évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 10 x 15 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2015_436_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_33_b_E_U_K