Palatinus strandfürdő

kép
minősített tartalom

Bauer Sándor, a kép készítője; 1946-ban került az MTI-n belül működő Magyar Film Irodához fotóriporternek, majd 1957-től a Vendéglátás magazin munkatársa volt. Több mint négy évtizedes pályájának hagyatéka mintegy húszezer, nagyrészt negatívban fennmaradt fotó.

A strandot 1919-ben nyitották meg a Tanácsköztársaság alatt, az akkor még meglehetősen rendezetlen Duna-part közelében. Budapesten ez volt az első fürdő, amely a szabadban való fürdőzést tette lehetővé. Egy évvel később bezárták és megkezdték a fürdő kiépítését. 1921 augusztusában adták át az új fürdőt a nagy-medencével, és további hideg és meleg vizes medencékkel. Az 1930-as évek végén Janáky István és Szőke Károly tervei alapján kibővítették a Palatinust, ekkor építették meg a mai napig is működő hullámmedencét. A strand bejárata előtt Csorba Géza alkotása, a Fésülködő nő című szobor állt, ami 1945-ben, a második világháború alatt elpusztult, a helyébe egy másik szobrot helyeztek, egy francia szobrász, Emile Guilleaume női aktját.(wikipedia)

A picture from photo collection of photographer Sándor Bauer who was the photo reporter of the Hungarian Film Office (belonged to MTI) as of 1946, and the employee of magazine Vendéglátás as of 1957. His legacy is about 20 thousand photos, mainly in negative.

Palatinus Lido was opened in 1919. This was the first open-air bath in Budapest. It was enlarged several times with new pools.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fürdőkultúra
tárgy medence
tárgy strand
tárgy fürdőzők
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Bauer Sándor, fényképész
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1957
Jellemzők
hordozó negatív
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Fortepan
hozzáférési jogok Ingyenesen letölthető
Forrás, azonosítók
forrás Fortepan
leltári szám/regisztrációs szám 128046