Kaszinó, Balatonföldvár, 1928

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, az egykori balatonföldvári kaszinó látható. A Balatonföldvári kikötőben álló épület, 1903 és 1905 között épült ifj. Ray Rezső és Dr. Zielinszky Szilárd építészek tervei alapján, az ország első vasbeton szerkezetű épületeinek egyikeként. Nyilvános kávéházát, 1928-ban özv. Molnár Károlyné bérelte. Ugyanekkor ő bérleménye volt a közeli étterem, és az újonnan épült cukrászda pavilonja is. Korábban, hét éven keresztül a svábhegyi nagyszálló társbérlőjeként szerzett tapasztalatot Unterreiner János mellett. Az épület a második világháborút követő szocialista érában, a szervezett üdültetést szolgálta, mint Budapesti Hajtóműgyár Üdülő. Napjainkban is működik, Balaton Klub néven (2018). A dátum, az eredeti alapján. Forrás: Pesti Napló 1928. július 8-i szám.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy épület
tárgy kaszinó
tárgy szórakozás
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy MKVM
Személyek, testületek
kiadó Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársaság
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Balatonföldvár
térbeli vonatkozás Spúr István utca
térbeli vonatkozás Somogyi Béla utca
térbeli vonatkozás Somogy megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1928
időbeli vonatkozás 1920-as évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 7 x 11 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_36085
leltári szám/regisztrációs szám VIP_41_b_E