Buday György
Autográf levél javításokkal. “Ami tanulmány kötetemet illeti, egy tanulmány híján megvolna mind. Most azonban képtelen vagyok dolgozni. Nincs így más hátra, minthogy eltoljam újra a megjelenést. Legalább nem lesz az a látszat sem, mintha Baumgarten célra jelenne meg. Németországban sokat dolgoztam és még többet okultam. Részletesen legfeljebb szóban tudnék beszámolni. Tudományos anyagon kívül, amit Göttingában találtam (ide még egyszer ki kell még mennem), rengeteg jegyzetet írtam össze, amiből majd, ha megszűnök fegyveres rab lenni, írok valamit. Öt városban voltam. Drezda, Lipcse, Halle, Göttinga, Berlin. Mindegyikben elég sok a múltbeli érték, s így nyugodtan becsukhattam szemem a jelen előtt. Persze nem lehetett ezt megtennem mindég, s ilyenkor is megdöbbentő volt az összehasonlítás a hazai viszonyokkal. Ha rögeszme után futnak is most, mégis irigylésre méltó nép. nem bánom most, hogy milyen célért, de ők lelkesedni tudnak. S mi!”
Mr. Gábor Tolnai's letter with corrections to György Buday, dated in Budapest in September 1936.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
nyelv | angol |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | levél |
tárgy | Buday György |
tárgy | Tolnai Gábor |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Budapest |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Szeged |
időbeli vonatkozás | 1936.09.28. |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 21 cm x 34 cm |
formátum | |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Móra Ferenc Múzeum |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | Móra Ferenc Múzeum |
leltári szám/regisztrációs szám | 2004.15.16. |