Törökszentmiklós - Gimnázium és Tanácsház

Képeslap

kép
minősített tartalom

Fekete-fehér fekvő képeslap. Gimnázium: 1946. szeptember 15-én nyitotta meg kapuit Törökszentmiklósi Községi Gimnázium néven. Ideiglenesen a Polgári Fiúiskola (a mai Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola) biztosította az épületet. 1947 szeptemberében új helyen és új néven folytatta működését a gimnázium, Törökszentmiklósi Községi Móricz Zsigmond Gimnázium néven a mai gimnázium helyén lévő főszolgabírói házban. Itt 1950-ig zavartalanul folytatódhatott az oktatás. 1948-ban az államosítás miatt ismét névváltozáson esett át az iskola: Törökszentmiklósi Állami Móricz Zsigmond Gimnázium. 1950-ben új épületet kapott a gimnázium (a főszolgabírói házat lebontották, helyére építették fel a gimnázium mai épületét), így ismét költözniük kellett. 3 évre az akkori Mezőgazdasági Technikum (a mai Székács Elemér Szakközépiskola kollégiuma) nyújtott átmeneti szállást. 1952-ben a kisújszállási gimnázium miniszteri engedélyt kapott Móricz Zsigmond nevének felvételére, nem volt más választás, ismét nevet kellett váltani. Abban az évben már Törökszentmiklósi Állami Bercsényi Miklós Gimnázium néven kezdte meg a tanévet. 1953-ban elkészült a várva várt új épület, amely a mai napig otthona a Bercsényi Miklós Gimnáziummnak. Tanácsháza: Kiss Isván törökszentmiklósi főjegyző (1904-1910) kezdeményezésére 1908-1909 felépítésre került az új városháza épülete ifj. Nagy Károly budapesti építész tervei alapján. A szecessziós stílusban épült városházát 1909. október 31-én avatták fel. 1975-től a Közművelődési Intézmény központja.

Postcards, Council Hall, Public institutions, Educational institutions, Dormitory, Monument, Street view

Cím(ek), nyelv
kapcsolat 50100418415
kapcsolat 50100418421
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy levelező-lap
tárgy városkép
tárgy utcakép
tárgy utcarészlet
tárgy tanácsháza
tárgy középület
tárgy közintézmény
tárgy kollégium
tárgy postatiszta
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Törökszentmiklós
időbeli vonatkozás [é.n.]
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,9 x 8,9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100418404a
azonosító 50100418404b
leltári szám/regisztrációs szám 50100418404
leltári szám/regisztrációs szám 50100418406
leltári szám/regisztrációs szám 50100418415
leltári szám/regisztrációs szám 50100418421