Szent István Parki Kioszk - képeslap, Szombathely, 1908

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, az egykori parki Kioszk látható. A korábbi 1900-ban épült és 1902-ben leégett régi Pollák-féle kioszk helyén állt. 1906-ban épült fel, az építményre kiírt pályázatot megnyerő Rauscher Miksa tervei alapján. Az első változatnál jóval nagyobb és látványosabb Kioszk az elődjéhez hasonlóan faszerkezetű építmény volt. Két oldalra előrenyúló, mindkét végén pavilonos-pódiumos záródású, a középen elhelyezett kerthelyiséget körülölelő elrendezése volt, közepetáján csipkedíszes és látványos, kicsit historizáló hatásokat mutató tornyokkal ellátott nagyobb méretű főépülettel. Sajnos ez is a tűz martalékává lett valamikor az 1950-es évek végén. Mindenesetre Békéssy Leó (1890-1966) festőművész utolsó kiállításainak egyike vélhetően még itt került megnyitásra 1957-ben. A mai Garda szálló (korábbi Liget) és a Május 1. Söröző és Étterem közötti területen állt, a régi víztorony dombja előtt. (A háttérben látszó víztorony 1898-ban épült.) Az újabb ezúttal betonból épült Kioszk étterem, valamivel feljebb 1964-ben készült el Heckenast János és Fazekas Péter tervei szerint. A kétszintes étterem, napjainkban is szórakozóhelyként működik, mint Maxxx Club előadó- és rendezvényhelyszín (2018). Nem kevésbé érdekes a kioszkot üzemeltetők sora. Időrendben: Kovács Jakab, Posch Antal, Heigli István, Fekete Ferenc és végül Torkos János, aki egészen 1944-ig működtette. A dátum, a postai bélyegző alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy épület
tárgy terasz
tárgy szórakozóhely
tárgy szórakozás
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Fotochrom, L.&P.P.
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Szombathely
térbeli vonatkozás Szent István park
térbeli vonatkozás Vas megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1908.08.03.
időbeli vonatkozás 1908 augusztus 03
időbeli vonatkozás 1900-as évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_21893
leltári szám/regisztrációs szám VIP_41_b_E