Tóvárosi angolkerti Kioszk - képeslap, Tata-Tóváros, 1920-as évek
Pálmakert
A levelezőlap képes oldalán, az tatai Angol-kerti Kioszk látható, amelyet Esterházy Ferenc építtetett, a korábban ott álló üvegház helyére az 19. század végén. Az Angolkert Hattyúliget utcai bejárathoz közel álló kioszk, eredetileg Pálmaháznak épült. A parkban lévő trópusi, szubtrópusi növények átteleltetését szolgálta. Az épület a park nagyközönség előtti megnyitása után kioszkként, étteremmel rendelkező zenés szórakozóhelyként vált ismertté, a szomszédságában álló a Hattyúligeti fürdő majd Kristály strand és az Angolpark vendégeit egyaránt kiszolgálva. Az 1930-as évek végén főként társasági események helyszíneként szolgált, többek között a tatai egyetemi és főiskolai hallgatók is itt rendezték meg a híres Anna-bálokat. A második világháborút követően, belső átalakítások után turistaszállóként működött Pálma szálloda néven. A hetvenes években, a tervek között szerepelt elbontása és helyén egy úszószálloda felépítése fedett uszodával. Szerencsére ezek nem valósultak meg, de az 1990-es években sokáig üresen és elhagyatottan állt. 2006-ban újították fel, napjainkban, rendezvényközpontként működik, Pálma Rendezvényház néven (2018). A bal alsó sarokban Dimény felirat látszik. A dátum, a postai bélyegző alapján.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
van változata | VF_19114 |
van változata | VF_19138 |
van változata | VF_12928 |
van változata | VF_23337 |
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | képes levelezőlap |
tárgy | vendéglátás-történet |
tárgy | vendéglátóipar |
tárgy | vendéglátóhely |
tárgy | épület |
tárgy | terasz |
tárgy | szórakozóhely |
tárgy | szórakozás |
tárgy | turizmus |
tárgy | szálláshely |
tárgy | szálloda |
tárgy | MKVM |
tárgy | postatiszta |
Személyek, testületek | |
kiadó | Lindenberg Adolf |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | Tóváros |
kiadás/létrehozás helye | Tata |
térbeli vonatkozás | Tata |
térbeli vonatkozás | Tatatóváros |
térbeli vonatkozás | Angolpark |
térbeli vonatkozás | Komárom-Esztergom megye |
térbeli vonatkozás | Néppark |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1945 előtt |
időbeli vonatkozás | 1920-as évek |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 9 x 14 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_20263 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_41_b_E |