Stefánia úti Kioszk, Budapest, 1902

Kolegerszky Viktor kioszkja

korábbi Gruber kioszk

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, az egykori Kolegerszky (Kolegersky) kioszk látható, a városligeti Stefánián. Előtérben a kerthelyiség, háttérben a kioszk jellegzetes kupolája látszik. Az eredetileg a Széchenyi szigeten álló Gruber kioszk, Feszl Frigyes és Strohoffer István ácsmester tervei alapján épült 1863-ban, és 1894 folyamán helyezték át a mai Olof Palme házzal szemközti tisztásra, a korábbi helyén felépülő, Alpár Ignác történelmi főcsoportja, ismertebb nevén Vajdahunyadvár miatt. A Stefánia úton, Gruber, majd az 1900. évi bérlőváltás után Kolegerszky kioszk néven működött közel négy évtizedig. Az új bérlő felújíttatta, korszerűsítette, zenepavilonnal és több toldaléképítménnyel bővítette. Vélhetőleg ekkor került az eredeti pavilonra a képen is látható nagy méretű kupola. Hamarosan igen népszerű szórakozóhellyé vált. A korzóra néző vendéglátóhelyen akkoriban minden délután katonazene szólt. Sajnos, ma már nem látható, 1938-ban elbontották, helyére az 1939-ben átadott virágkiállítási csarnok került (2018). A dátum, az eredeti képeslap alapján. Forrás: Magyarország, 1939. február (46. évfolyam, 47. szám)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kioszk
tárgy terasz
tárgy szórakozóhely
tárgy szórakozás
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Stefánia út
térbeli vonatkozás Városliget
térbeli vonatkozás Zugló
térbeli vonatkozás XIV. kerület
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1902.04.25.
időbeli vonatkozás 1902 április 25
időbeli vonatkozás 1900-as évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 12 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_6122
leltári szám/regisztrációs szám VIP_41_a_E