Boros korsó

Égetett cserépedény

kép
minősített tartalom

Égetett cserép boroskorsó. Belül fehér, kívül fehér-kék máz, egy füllel. A sümegi fazekasság története című különgyűjtemény Patonai-Nádasi anyagából. A SÜMEGI FAZEKASSÁG TÖRTÉNETE Sümeg a bakonyi fazekas központok közül a legjelentősebb volt.Jelentőségét két dolognak köszönheti.Egyrészt földrajzi fekvésének,mivel öt útvonal találkozási pontján épült.Ezért aztán hamar mezővárosi és vásártartási jogot kapott.Másrészt Sümeg határában jó minőségű tűzálló agyagot bányásztak.Köztudomású,hogy síkvidéken az agyag általában nem tűzálló,a hegyvidéken viszont igen. Hozzájárult a fazekasság fejlődéséhez az a tény is,hogy a környező földek földművelésre szinte alkalmatlanok ,rossz minőségűek. A kedvező társadalmi feltételeket is meg kell említeni.Kezdetben a vár igényeit kellett kielégíteni,ezért az első fazekasok várjobbágyok voltak. Ebben az időben a veszprémi püspökség tulajdona volt a vár.Az ásatások során sok gótikus, reneszánsz és barokk kori kerámia került elő. 1643.március 27-én személyi és vagyoni szabadságot,és önkormányzati jogot nyert Sümeg lakossága.Innét számíthatjuk Sümeg iparosodásának megindulását. Céhbe történő tömörülésüknek pontos évét nem ismerjük ,de minden valószínűség szerint ez az 1700-es évek végén már megtörtént. A Kisfaludy Sándor Emlékházban látható céhszászlójuk 1841-ből való. A mesterség igazi virágkorát a 19.század utolsó évtizedeiben,és a 20.század elején élte.Ebben az időszakban mintegy fészáz műhelyben folyt a munka,1900-ban pedig 72 fazekast számláltak a városban. Edényeik eljutottak Somogyba,Göcsejbe,Vas megyébe,Sopron megyébe.Egyes adatok arra utalnak,hogy még az Alföldről is jöttek kereskedők a sümegi fazékért. A sümegi kerámiák igen jellegzetes mintakincset őriztek,melyek közül a legjellemzőbb a fehér alapon kék,zöld,vörös,barna (habán) színekből képzett virágornamentika(rózsa,tulipán,rozmaring)volt. Az 1910-es években kezdődik a mesterség hanyatlása,melyhez a zománcedények megjelenése,majd elterjedése is hozzájárult.A fiatalok inkábba gyárakba mennek el dolgozni.Először inashiány jelentkezett,majd lassan a műhelyek száma is megfogyatkozott Sümegen. A város híres fazakasai közül ki kell emelni Patonai Ferencet /1925-1987/,aki az 1940-es évek elejétől kezdődően dolgozott Sümegen.Fő célja a helyi hagyományok újraélesztése,a múlt örökségének megmentése.Felkutatta a régi cserépedényeket,róluk készült fényképeket,az utolsó sümegi fazekasoktól elsajátította a hagyományos formakincset és díszítésmódot.Házában családi múzeumot rendezett be,amelyben megtalálhatóak voltak a begyűjtött és saját készítésű edények is.1979-ben a Népművészet Mestere,1980-ban feleségével együtt az Iparművészet Mestere címet is elnyerte.A "Patonai -műhely folytonosságát,keresztfiúk,Nádasi János fazekasmester munkássága biztosítja.

Earthen wine jug with white glaze inside, white and blue glaze outside, and one handle. Decorated with flowery patterns. Part of the Patonai-Nádasi collection of the Museum of Sümeg.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy művelődéstörténet
tárgy népi iparművészet
tárgy néprajz
tárgy népművészet
tárgy fazekasság
tárgy népművészet mesterei
tárgy helytörténet XX.sz.
tárgy Patonai Ferenc
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Patonai Ferenc
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
Jellemzők
hordozó agyag
méret M: 9,5 cm
méret Tsz.:4 cm
méret Szsz.:6 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám M-N 93/60