Buday György levele Buday Árpádnéhoz

Buday György levelezése

szöveg
minősített tartalom

Gépelt levél fekete tintás autográf aláírással, keltezett, 1 melléklet (levél másolat) + boríték; “Remélem megkaptátok karácsonyi levelemet, valamint a kiskönyveket és a Geographical Magazine-t és mindebből láttad, Anyácskám, hogy egyebek közt mikkel foglalkozom és mik a problémáim. Az Intézettel kapcsolatban is persze csak szaporodnak az intéznivalók és ráadásul egy rakás olyan is, amihez egyáltalán nem értek, mint például leltárkészítés, zárszámadás s hasonlók, amikhez persze szakértő gondnok kellene, de egyelőre nincs. A pénzügyek fedezése is úgy látom súlyos probléma Gyulának és a minisztériumnak és a nagy késéssel érkező pénzátutalások bizony nagyon megnehezítik ennek a mai világhelyzetben különben sem könnyű munkának a terheit.” “Palitól, pontosabban a Kárpát nevű muzsikusától kaptam a múltkor egy küldeményt, ami nagyon kellemetlen volt. Pali meleg ajánlásával ez a bizonyos Dr. Kárpát arra kér, hogy a mellékelten megküldöm filmszcenárióját adjam át Sir Korda Sándornak, ahogy mondja, megfilmesítés céljából! Nem kell mondanom, hogy a szöveg művészileg, emberileg, politikailag és mindenképp pontosan az ellenkezője annak, ami az én egész életemet és művészetemet irányítja.”

Mr. György Buday's typewritten letter with signature in black ink, 1 annexe (copy of a letter) + envelope to Mrs. Árpád Buday, dated in London, the United Kingdom in February 1949.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy levél
tárgy Buday György
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás London
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szeged
időbeli vonatkozás 1949.02.06.
Jellemzők
hordozó papír
méret 20,5 cm x 25,5 cm
méret 20 cm x 25,3 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Móra Ferenc Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Móra Ferenc Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 2006.2.4.1.