Gellérthegyi Kioszk - képeslap, Budapest, 1910

Fodor Berci vendéglője

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, az egykori Gellérthegyi kioszk Tabán felé nézőhomlokzata látható. Az 1897-ben megnyitott étterem és kávéház tervezője (vélhetően) Kosztolányi-Kann Gyula (1868-1945) építész és festőművész volt. Sajnos az épület ma már nem látható, 1941-ben több halálos áldozatot követelve leégett, miután az ott szabálytalanul tárolt Szt. István napi tűzijáték megtartásához szükséges pirotechnikai eszközök berobbantak. Kapcsolódó vendéglős nevek időrendben az 1890-es évektől kezdődően: Schüller Károly, özv. Schüller Károlyné, Fodor (Friedmann) Bernáth, Róth Dániel, Mittl Szerafin Ferenc, Petróczy Endréné. A képeslap postára adásának idején, Friedmann Bernáth volt a bérlője (talán ismertebb mint Fodor Berci), aki 1903-ban vette át az addigra már a tönk szélén álló vendéglőt, Schüller (Schuller) Károly özvegyétől. A dátum, a postai bélyegző alapján. Forrás: Fővárosi Közlöny

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv francia
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy étterem
tárgy épület
tárgy szórakozóhely
tárgy szórakozás
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Auer J.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Szirtes út
térbeli vonatkozás Gellérthegy
térbeli vonatkozás Citadella sétány
térbeli vonatkozás XI. kerület
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1910.03.19.
időbeli vonatkozás 1910 március 19
időbeli vonatkozás 1910-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_66_4
leltári szám/regisztrációs szám VIP_41_a_E