Budai Vigadó, Budapest, 1906

Vigadó kávéház

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, vízivárosi Corvin tér látható, a budai Vigadó épületével. Földszintjén ekkoriban Wittreich Vigadó vendéglője, illetve a Vigadó kávéház működött. Korábban, az éttermet Wild József vezette, a Fő utca sarkán lévő kávéházat pedig Bauer Ignác. A bérlet kitermelése embert próbáló feladatnak bizonyult, 1927-ig hat kávés próbált több-kevesebb sikerrel boldogulni, amikor Kass Béla kapott kávésként bérlési lehetőséget. A Vigadó vendéglőjét és kávéházát 1929-tõl 1943-ig működtető Kass ambícióját mi sem mutatja jobban mint, üzleti pecsétjén a „Grand Caffe et Restaurant Budai Vigadó Nagykávéház és Étterem” felírat. Az 1890-es évek végén épített budai Vigadó, első emeletén 350 négyzetméteres elegáns díszterem kapott helyet, melyhez jobbról és balról két empire stílusú kisterem kapcsolódott. Napjainkban a Hagyományok Háza működik az épületben (2018). A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy étterem
tárgy kávéház
tárgy utcarészlet
tárgy szóarakozóhely
tárgy szórakozás
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Corvin tér 8.
térbeli vonatkozás Víziváros
térbeli vonatkozás I. kerület
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1906
időbeli vonatkozás 1900-as évek közepe
Jellemzők
hordozó papír
méret 8 x 13 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_36347
leltári szám/regisztrációs szám VIP_41_a_E