Beleznay Kert, Budapest, 19. század

kép
minősített tartalom

A képen az egykori Beleznay kert látható, Cserna Károly (1867-1944) festőművész és illusztrátor vízfestményén. Jobb szélen az egykori Pannónia szálló utca homlokzatának részlete látszik. A Beleznay-kert a mai Rákóczi út és Puskin utca sarkán lévő telken állt. Nevét a kertben álló klasszicista stílusú Beleznay palotáról kapta. Az épületet övező kertben, a család kihalását követően a kastélyt bérbevevő fogadósok 1828-tól, gyakran tartottak különböző mulatságokat, rendezvényeket. Az épület átalakított báltermekétszáz főt befogadó színházként működött, míg a kertben szabadtéri színpad szolgálta a közérdeműt. 1872-ben varietévé alakíttatta át Albrecht Julián az ismert orfeumtulajdonos. Az 1880-as években múzeumok költöztettek be ideiglenesen a falai közé. Sajnos ma már nem látható, 1891-ben bontották el, és az épülettel együtt kerthelyiség is megszűnt. A dátum, a fentiek alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy akvarell
tárgy vízfestmény
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kerthelyiség
tárgy szórakozóhely
tárgy szórakozás
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Rákóczi út 7-9.
térbeli vonatkozás Józsefváros
térbeli vonatkozás VIII. kerület
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 19. század
időbeli vonatkozás 1891 előtt
Jellemzők
hordozó papír
méret 18 x 24 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_18564
leltári szám/regisztrációs szám VIP_41_a_E