Jászberény - Zagyva part

Képeslap

kép
minősített tartalom

Fekete-fehér fekvő képeslap. A Zagyván átívelő kőhíd hátterében a római katolikus Nagyboldogasszony Főtemplom látható, ami Jászberény egyik kiemelkedő műemléke. A jászberényi főplébánia őstemploma 1332-ben már állott. Az eredetileg gótikus építmény többszöri építkezés után nyerte el mai barokk és klasszicista arculatát. A török időkben a templom nagymértékű pusztulást szenvedett. Különösen 1596-1618 között, amikor a várost lakosai teljesen elhagyták. A helyzet javulásával a visszatért hívők annyira helyrehozták, hogy 1649-ben már szentmisét lehetett benne tartani. A törökök végleges kiűzése után 1691-től újabb javításokat végeztek a templomon. Jelentősebb változások ezután történtek. Az új tornyot 1759-61 között Mayerhoffer János tervei szerint építtették meg. A kőfaragó munkákat Conti Lipót pesti kőfaragó végezte. A toronysisakot 1802-ben Kardetter Tamás pesti ácsmester tervezte és építette. Ekkor helyezték a torony csúcsára a Szent Koronát, jelezve ezzel a jászok hűségét a mindenkori királyhoz. 1772-ben a templomhajó földrengés áldozatává vált, a lebontása elkerülhetetlen volt. Az új klasszicista templomhajót Jung József tervei szerint építették, Gróf Esterházy Károly egri püspök 1782. július 28-án szentelte fel. A templombelső berendezései is a földrengés után készültek, illetve kerültek megvásárlásra. A retablókat, a tabernákulumot Pollach Mihály tervei szerint késztették. 1868-ban iszonyú földrengés sorozat pusztította a templomot, ezért 1887-től egy nagyobb felújításra került sor. A plébániát 1761-63-ban, barokk stílusban építették, 1894-ban emeletet húztak rá. 2 példány postai futás nélkül.; Gyártási szám: XVI. 6-632 13,9 x 8,9 cm

Postcards, Church, Monuments, Flats, Bridge, Stream shore, Shore of Stream Zagyva

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy levelező-lap
tárgy városkép
tárgy utcakép
tárgy utcarészlet
tárgy Zagyva
tárgy Zagyvapart
tárgy folyó
tárgy folyópart
tárgy híd
tárgy templom
tárgy postatiszta
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
közreműködő Fővárosi Nyomdaipari Vállalat
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Jászberény
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,9 x 8,9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100419590a
azonosító 50100419590b
leltári szám/regisztrációs szám 50100419590
leltári szám/regisztrációs szám 50100419591