Konsumturist, reklámlap
A színes képen, Budapest nevezetességei láthatóak erősen stilizált formában, inkább csak kontúrjukban ábrázolva. A bal felső sarokban, a szponzoráló Shell cég emblémája látszik. Mellette angol nyelvű TOURING SERVICE felirat, mely itt túraszervezést vagy akár turizmussal kapcsolatos egyéb szolgáltatást is jelölhet. Jobb felső sarokban a magyar partner a Konsumturist neve olvasható. A kép alatt az elérhetőségek, cím és telefonszám. A Shell, mely teljes nevén Royal Dutch Shell, egy nemzetközi olajvállalat vagy ahogy önmagukat meghatározzák egy integrált energiaipari vállalat. A cég fontos szerepet játszott a hazai idegenforgalmi infrastruktúra kiépítésében, a szocialista érában elsősorban az autós turizmus területén. A képeslap valamikor az 1960-as és 1970-es évek fordulóján kerülhetett forgalomba. A Konsumturist és bolthálózatát a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat hívta életre, azzal a céllal, hogy a Magyarországra látogató külföldiek legálisan vásárolhassanak valutáért speciális hazai készítményeket és árukat. Illetve, hogy hozzájuthassanak hazájukban megszokott árucikkeikhez. Az első Konsumturist bolt 1964. őszén nyílt meg Budapesten. 1967 tavaszán alakult meg a vállalat keretei belül a Konsumturist Autószolgálat. Az új szervezet feladata a külföldi gépkocsik vásárlásának és behozatalának megkönnyítése volt. A Konsumex a fentieket működtető Külkereskedelmi Vállalatot 1959 áprilisában hozták létre. A társaság a fogyasztási cikkek fő importőre volt (kivéve a gépjárművek, a déligyümölcsök és a textíliák egy részét), egyike volt a tíz legnagyobb külkereskedelmi nagyvállalatnak. Forrás: Magyar Nemzet, 1965. november (21. évfolyam, 268. szám) 1965-11-13., Magyar Nemzet, 1967. május (23. évfolyam, 119. szám) 1967-05-23, Külkereskedelem, 1969 (13.évfolyam, 6. szám) Sumi József: Tízéves a Konsumex, https://www.shell.hu/about-us/who-we-are.html
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | reklám |
tárgy | turizmus |
tárgy | képeslap |
tárgy | közlekedés |
tárgy | idegenforgalom |
Személyek, testületek | |
kiadó | - |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | - |
térbeli vonatkozás | Budapest (Magyarország) |
térbeli vonatkozás | Mészáros utca 56/a (Budapest, 1. kerület) |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | - |
időbeli vonatkozás | - |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 10 x 15 cm |
kép színe | színes |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_32209_01 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_56 |