Jászladány - Park

Képeslap

kép
minősített tartalom

Fekete-fehér fekvő képeslap. Az emlékművet Martinelli Jenő szobrászművész készítette műkőből. A 2,5 m magas szobor egy 2,8 m-es alapzaton nyugszik. Az oldalfalakra felvésve a 373 hősi halott neve. 1926. május 24-én avatták fel. Háttérben a római katolikus templom: A Hősök terén áll az 1780-81-ben épült római katolikus barokk templom, melynek három boltszakaszos hajója, félköríves szentélye van. Az eredeti fatemplom állaga annyira megromlott, hogy a község 1734-ben új templomot épített kőből, melyet 1736-ban szenteltek fel. Kőtornya, belül három oltára, boltozott szentélye és sekrestyéje, valamint mennyezetes hajója volt. A 18. század közepére azonban az új templom szűknek bizonyult. A hívek 1765-ben hozzáfogtak a kibővítéséhez, lerakták az új rész alapjait, ám 1780-ig csak a szentély, illetve a hajó egy része készült el tetőzettel együtt, de ezek boltozása, vakolása még nem indult meg. A püspök mégis engedélyezte 1781-ben az elkészült részek megáldását. 1785-ben, Zillak kamarai építőmester terve szerint fejezték be az építkezést. Oszlopos főoltára és mellékoltárai copf stílusúak, a szószék és a padok 1790-es években készültek.

Postcards, Monuments, Church

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy levelező-lap
tárgy városkép
tárgy park
tárgy parkrészlet
tárgy szovjet katonai emlékmű
tárgy katonai emlékmű
tárgy emlékmű
tárgy templom
tárgy római katolikus templom
tárgy katolikus templom
tárgy postatiszta
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Jászladány
Jellemzők
hordozó papír
méret 14 x 8,8 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100419184a
azonosító 50100419184b
leltári szám/regisztrációs szám 50100419184