Zámor Ferenc családjával, fénykép

kép
minősített tartalom

A képen Zámor Ferenc Ganz-gyári tisztviselő és családja látható, az egykori Erzsébetfalván. Feleségével, Rédey Erzsébettel és Magda leányával. Az egykori településrész, napjainkban Pestszenterzsébet néven a főváros 20. kerülete. Zámor Ferenc (1877-1960) gépészmérnök, a Ganz vagongyár igazgatója, az Árpád sínautóbusz tervezésének irányítója. 1902-ben lépett a gyár alkalmazásába, képzettsége, eredményes munkája folytán alig négy év múlva, 1910-től főmérnök. Az ő irányításával készültek egyebek között a koruk világszínvonalát képviselő forgóvázak, az 1908-09-ben szállított 40 tonna hordképességű, 6 tengelyes önürítő „Tallbot”-kocsik, az 1911-ben épített 8 tengelyű 60 tonnás kocsik, a Wagon Lits- nek szállított étkező- és hálókocsik. Az első világháborús fogságból hazatérve, 1921-ben kapcsolódott be a újból Kandó vezette Ganz munkájába. Szakmai munkájának elismeréseként 1925-ben nevezték ki igazgatóhelyettesnek, 1928-tól pedig már ő a gyár igazgatója. A második világháború után a mellőzöttség időszaka következett, a gyártól elbocsátva különböző tervező irodákban vállalt állást, végül a MÁV Tervező Intézetből vonult nyugdíjba 1957-ben. Befőttekről c. könyv fotói. A dátum, a leltárkönyv alapján. Forrás: Magyar Nemzet, 1986. augusztus 4.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy család
tárgy házasság
tárgy gyermek
tárgy kert
tárgy vasút
Személyek, testületek
kiadó -
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye -
térbeli vonatkozás Erzsébetfalva (Magyarország)
térbeli vonatkozás Pestszenterzsébet (Budapest, 20. kerület)
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1909
időbeli vonatkozás -
Jellemzők
hordozó papír
méret 14 x 9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_36924
leltári szám/regisztrációs szám VIP_56